Avagy a legrosszabb autónevek valaha. Folytatás.
„Mit rózsának hívunk, bárhogy nevezzük, éppoly illatos.” – írja William Shakespeare a Rómeó és Júliában. Ez a mondat pedig kétségtelenül igaz a virág esetében, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy nem feltétlenül áll egy autó névválasztásával kapcsolatban.
Figyelembe véve, hogy milyen költségekkel terheli meg egy autógyártó büdzséjét egy új modell tervezése, kifejlesztése és megépítése, gondolhatnánk, a cégek három percnél kicsit több időt fordítanak a névadásra. Hiszen a formavilág, a felszereltség és a teljesítmény mit sem ért, ha közben a szerencsétlen névválasztás miatt szinte csak a legelvetemültebb emberek vásárolják meg a kocsit.
Van az úgy, hogy minden igyekezet ellenére egy-egy új modell jól csengő, hangzatos elnevezése félresikerül. Esetleg a marketinges csapat éppen elment ebédelni, vagy ritka furcsa/vicces hangulatban volt, és jó poénnak gondolta, mondván, a vezetőség úgysem fog rábólintani egy ilyen elborult az ötletre. Aztán mégis…
Vannak csúnya autók, vannak lassú autó, vannak rosszul vezethető autók és vannak azok, amelyeket – egy kis Shakespeare-analógiával élve – bárhogy nevezünk is, sosem lesz belőlük rózsa.
Cikkünk 1. részében már bemutattunk egy csokorra valót a legrosszabb elnevezések közül. Most pedig folytatjuk, hiszen alapanyag van bőven.
Mitsubishi Pajero
A japánok roppant sikeresnek mondhatók, ha elfuserált névadásról van szó. Úgy tűnik, a Mitsubishinek nem volt elég, hogy az egyik modelljük egy „saláta”, így még egy lapáttal rátettek. Mikor az 1981-es Tokiói Autószalonon bemutatták azóta legendássá vált, szinte elpusztíthatatlan terepjárójukat, az autót még Pajerónak hívták. Ám még mielőtt ’82-ben piacra dobták volna, valakinek a kezébe akadhatott egy spanyol szótár és rájöttek, nem feltétlenül a legszerencsésebb „recskázónak” nevezni egy kocsit. Így hispán nyelvterületen inkább Montero néven kezdték forgalmazni.
Amennyiben érdekelnek a Mitsubishi modern terepjárói, nézd meg ezt a bemutatót! Ha a videó nem indulna el, megtekintheted YouTube csatornánkon is.
Nissan Moco
A Nissan a Suzukival karöltve 2001-ben kezdte el a mini egyterű forgalmazását. Az addig rendben, hogy méreteit tekintve egy apró kocsiról van szó és láttunk már ennél nagyobbat, szebbet és gyorsabbat is, de hogy a saját munkájáról ilyen lekicsinylően vélekedjen a Nissan, az talán kissé túlzás. Hiszen mi másért adtak volna egy olyan nevet a pici Nissannak, ami spanyolul azt jelenti: „fika.” Még az a csoda, hogy nem csak sárgászöld színben forgalmazták.
Renault LeCar
Az már biztos, hogy a franciáknak nem kell a szomszédba menniük egy kis önbizalomért. Miután 1972-ben a Renault elkezdte az 5-ös sorozatgyártását, kisvártatva felbuzgott bennük a vágy, hogy meghódítsák az Egyesült Államokat. Így amikor 1976-ban elkezdték az USA-ban is forgalmazni a modellt, nemes egyszerűséggel – és mérhetetlen szerénységgel – csak LeCar, vagyis Az Autó néven dobták piacra. El lehet képzelni, mennyit röhögtek a kisebb hadihajó méretű kocsikhoz szokott amcsik, mikor a franciák rámutattak a szuperminire és azt mondták: ez Az Autó!
Ford Fiera
Nagyon nem akar ez a névadósdi összejönni a Fordnak. Lehet, el kellene engedni, hogy minél hangzatosabb és mélyebb tartalmú neveket adnak a modelljeiknek. A ’70-es évek elején elkészített, kifejezetten az ázsiai piacra szánt autó minden idők egyik legnagyobb marketinges melléfogásaként írta be magát a történelembe. Bár a Ford a latin-amerikai piacon is szerette volna értékesítni, akadt egy kis bökkenő. Ugyanis arrafelé a Fiera kifejezés leginkább „randa, vén banyát” jelent. Igaz, a buktának lehetett némi köze ahhoz is, hogy a kocsi távolról sem számított a Ford legminőségibb termékének.
Chevrolet Nova
Nem az első, és valószínűleg nem is az utolsó modell, ahol a spanyol nyelv húzza keresztül a gyártó számításait. Csodálkoztak is a Chevy fejesei, hogy spanyol nyelvterületen nagyon nem fogy az autó. Hiszen a „no va” szó szerint azt jelenti, hogy „nem megy”. Akkor mégis miért vennék egy olyan autót, amiről még a gyártója is azt állítja, sőt, fennen hangoztatja, hogy nem megy – gondolhatta Sergio. Állítólag annyira elkerülték a Novát a spanyol ajkúak, hogy esettanulmánnyá vált az üzleti iskolákban. Bár ez utóbbi csak egy városi legenda.
Rolls-Royce Silver Mist
Még egy Rolls-Royce szintű luxusgyártó is képes beleszaladni csúnya buktákba. Ez természetesen benne van a pakliban, ha minden áron valami jól hangzó, sejtelmes vagy misztikus csengésű nevet szeretnének a kocsi hátuljára biggyeszteni. Ebbe a kategóriába tartozik a Silver Mist, vagyis Ezüst Fátyol is. Valóban jól cseng. Legalábbis a Csatornának azon az oldalán. Ám németül a „mist” nemes egyszerűséggel csak „trágyát” jelent. Gyanítható, hogy a Rolls vezetői nem repesnek az örömtől, hogy az autójukra nézve valakinek egy kupac lószar jut eszébe. Gyorsan át is keresztelték, így lett született meg a Silver Shadow.
Audi Q8
Ingolstadtban nem bízták a véletlenre a dolgokat. Ugyanis a Q8 elnevezést nem lehet félrefordítani, vagy másként értelmezni, mint egy betű és egy szám kombinációja. Ám, ha egy Audi kaliberű nemzetközi vállalat vagy, akkor pontosan tisztában vagy vele, hogy ez a névadási biznisz egy aknamező. Éppen ezért érthetetlen, hogy nem szúrt szemet senkinek, hogy a kuvaiti nemzeti olajtársaságot is éppen így hívják. Ám az igazi csoda, hogy nem kerekedett belőle egy komoly jogi hercehurca. Bár nyilván van az a mennyiségű zöldhasú, amiért az arabok félrenéztek. Lehet, hogy hamarosan érkezik az új modell, az Audi Mol?
Ferrari LaFerrari
Jelen pillanatban a LaFerrari az egyik legellentmondásosabb névadás az autóiparban. Lefordítva annyit tesz: A Ferrari. Ugyanis ez a modell képviseli a maranellói sportautók abszolút csúcsát. Ettől eltekintve viszont egy borzalmasan rossz elnevezés. Előttünk van a kép, ahogy a Genfi Autószalonon bemutatják „A Mercedest”, vagy „A Porschét”?
Mennyivel elegánsabb lett volna, ha egy olyan, a márkához ezer szállal kötődő, legendás alakról nevezik el, mint például Michael Schumacher. Ahogy a McLaren is tette a Senna esetében. De nem szeretnék okosabb lenni, mint a Ferrari komplett marketinges osztálya, akik legalább másfél percig gondolkodtak, mielőtt kitalálták, hogy legyen a kocsi LaFerrari. Aztán a jól végzett munka örömére mentek, és betoltak egy tál spagettit.