Az autógyártás “downsized” csodái egy fantáziadúsabb korból.
Az előző cikkben elsősorban azokat az autókat gyűjtöttem egybe, amik valamelyest a sportosságot képviselik a kis köbcentis kategóriában. Ebben a cikkben a lista azon résztvevői szerepelnek, amelyek a múlt század legkisebb autói voltak.
Fiat 500 Nuova – 479 köbcenti
Az olaszok aprócska városi cirkálójából közel 4 millió példányt gyártottak, 1957 és 1975 között. Mára igazi ikon lett, amiből itthon is van jó pár gyűjtői darab. A farmotoros kisautót egy 479 köbcentis, kéthengeres, léghűtéses motorral szerelték. 1958-ban piacra dobták a Nuova 500 Sportot, amiben már egy 499 köbcentis kéthengeres dübörgött, így az eredetileg 13 lóerős gép már 21,5 lóerőt tudott.
Az 500-as legcombosabb változata az Abarth 695 SS volt. Karl Abarth fejlesztése követte az alapvető technikai paramétereket, de a motor már 689,5 köbcentis lett, és a további átalakításoknak hála 38 lóerőt tudott, amivel már labdába rúghatott a Mini Cooper mellett is.
Citroen 2CV – 375 köbcenti
Már a második világháború előtt megindult a “Kacsa” gyártása, de hamar le is kellett állítani a háború kitörése miatt. A szünet alatt további fejlesztéseken esett át a modell, mire a végleges verziót az 1948 októberében megrendezett Párizsi Autószalonon mutatták be. Érdekesség, hogy a bemutatott darab motorháztetője nyithatatlan volt, és nem volt benne működő erőforrás, így a 375 köbcentis, 9 lóerős szívből senki nem látott semmit. Az autó alapmotorja két személy furikázásához elegendő volt, de négy fővel már eléggé nehézkesen halad, ezért 1954-ben bevezették a 12 lóerős, 425 köbcentis erőforrást.
A Citroën kisautója a franciák egyik legnagyobb sikermodellje volt, több mint 50 évnyi gyártása alatt több mint 5 millió példány készült belőle. Bár nem egy erőgép a 2CV, léghűtéses könnyű motorja kiválóan ellátta feladatát, ráadásul akik versenyeztek a típussal, azok rettentően gyorsan tudták szervizelni, egy komplett motorcsere nem tartott tovább 10 percnél.
Subaru 360 - 356 köbcenti
Bár a gyártó a remek összkerekes modelljeiről ismert leginkább, a Subaru sem maradt ki a törpe városi autók piacáról. A 360-as a japán kei car járművek azon vonalát képviseli, ami talán európai szemmel is elfogadhatóbb látványt mutat, mint a ‘80-as ‘90-as évek hasonló matchboxai.
A kiskocsit egy kétütemű, kéthengeres, 25 lovas farmotor hajtja, amivel az 549 kilogrammos gép majdnem 100-zal is képes volt száguldani. Bár a Subaru modellje sosem volt olyan sikeres, mint a kategóriatárs Suzuki és Toyota modellek, azért 1958-as debütálását követően 1971-ig gyártották.
Honda N360 – 354 köbcenti
Az első generációs Civic előtt 6 évvel debütált az N360, amivel a Honda 1967-től 5 éven keresztül színesítette a japán kei car palettát. A Honda kisméretű városi verdája kezdetben egy 354 köbcentis, léghűtéses, kéthengeres négyütemű erőforrással volt szerelve, ami 31 lóerő leadására volt képes. A motor elöl helyezkedett el, és az első kerekeket hajtotta, szemben sok más korabeli faros kéthengeressel.
Nem csak városi legenda, hogy a Hondákat forgatni kell, hiszen komoly múlttal rendelkezik a motorkerékpár-gyártásban a japán vállalat, amelynek kisautója is magasabb fordulatszám-tartományban érezte igazán jól magát. Akkoriban az N360 közvetlen ellenfele lett a MINI kisautónak, hiszen a pörgős kis léghűtéses 130 km/h fölé tudta gyorsítani a karosszériát, ráadásul ugyanannyiba került a két autó a briteknél. Az N360 utódja az N600 volt, aminek beszédes nevéből is kiderül, hogy lökettérfogat-növekedésen esett át, így 1969-ben ezek a típusok egy 600 köbcentis erőforrással kerültek hivatalosan a forgalomba.
Berkeley SE322 – 322 köbcenti
Egy 322 köbcentis motorral szerelt sportautó nem kifejezetten mozgatja meg az ember fantáziáját, amikor még egy Caterham is majdnem kétszer ekkora motorral van szerelve. A Berkeley elég szélsőséges példája annak, hogy mit jelent az élményautózás egy látszólag nagyon alulmotorizált eszközzel. Az autó szívét egy Anzani motorkerékpárból származó kéthengeres jelenti, ami magasabb fordulatszám-tartományban vidáman mozgatja a 380 kilogrammos roadstert.
Az SE322-nek 38,2 másodpercre volt szüksége, hogy megközelítse a 100 km/órát a 322 köbcentis kétüteművel, ami egy 3 fokozatú sebességváltón vitte le mind a 15 lovat az útra. A gyorsulási adatok tekintetében jócskán elmaradt a 1950-es években megszokottól is. A gyenge gyorsulástól függetlenül az autót nagyon jól kezelhetőnek tartották, a nagy fordulatszám-tartományban használható erőforrás miatt. Később egy 328 köbcentis egység váltotta az első erőforrást, bár a típus nem élt meg túl sok esztendőt.
Isetta – 245 köbcenti
Ha nem vagy annyira képben az autóipar állapotának történelmi változásaival, akkor talán meglepetésként érinthet, hogy a BMW mint az egyik leghíresebb német autómárka komoly csődközeli állapotba került az ‘50-es években. Ez az időszak teremtette meg az igényt olyan típusok életre hívásához, amelyek könnyen nagy példányszámban értékesíthetők, gyártásuk és fejlesztésük pedig nem kerül sokba. Így született BMW az Isetta, ami egy nagyon apró, 2250 mm hosszú, célszerű városi autó, ami egy kifejezetten takarékos, 245 köbcentis erőforrással volt szerelve. A világháború után több gazdasági csapás is nehezítette az európai vásárlóközönség életét, így a kis fogyasztású autó remek alternatíva volt a Szuezi válság miatt épp növekedni látszó üzemanyagárakra.
Az Isettát mozgató egyhengeres erőforrás az egyetlen hátsó kereket hajtotta, és közvetlenül az ülések mögött helyezkedett el. A 247 köbcentis, négyütemű motor kb. 12 lóerő leadására volt képes, 3 liter körüli fogyasztása pedig többeknek is fontos szempont volt. Az Isetta 250-et a 300 követte, ami már 13 lóerő leadására volt képes, de az európai szinten fontosnak számító brit piacon jobb választásnak számított a MINI, mert kényelmesebb és tágasabb volt, ráadásul hasonló áron számított gazdaságos választásnak.
Heinkel Cabin Cruiser – 174 köbcenti
A felsorolásban szereplő típusok többnyire kétütemű erőforrással rendelkeznek, a Heinkel háromkerekűje azonban szembe megy a megszokottal, ugyanis a lista egyik legkisebb motorja négyütemű volt. A kezdetben 174, majd 198 köbcentis erőforrás nem igényelt üzemanyag-olaj keveréket az üzemeltetéshez, ezért kényelmesebb volt használni, mint a konkurencia nagy részét.
A Heinkel kezdetben Németországban gyártotta járműveit, de később Angliába került a tevékenység. 1956 és 1965 között összesen 23 ezer darab készült a kis buborékból.
Messerschmitt KR175 – 173 köbcenti
A Messerschmitt KR175-ből 19 668 darabot értékesítettek. Attól függetlenül, hogy a legyártott darabszám messze elmarad a BMW Isetta 161 ezres darabszámához képest, a KR175 nagyon is sikeresnek számított. A városi cirkálót sokan ismerték, formavilága könnyen azonosítható. A kisautó kabinját a Messerschmitt vadászgép ihlette, bár a pletykákkal ellentétben nem a vadászgépek fel nem használt részeiből épültek. Az utastér elfogadható méretű helyet kínált két felnőtt részére.
A kétütemű, 173 köbcentis, egyhengeres motor 9 lóerő leadására volt képes, ami 80 km/h végsebességre tudta gyorsítani az autót, ami 200 kilogrammot nyomott.
Bond Minicar – 122 köbcenti
Nem kifejezetten a földhöz ragadt, száraz racionalizmus hívta életre a Bond Minicart. A háromkerekű járgányt egy 122 köbcentis, egyhengeres kétütemű hajtotta, ami 5 lóerőt tudott. A technika épp elég volt arra, hogy akár 80-ig gyorsítsa a furcsa kis masinát.
Sok biztonsági berendezést nem feltételez az ember egy ilyen kisautóban, de a 140 kilós súlya még ezzel együtt is nagyon kevésnek számít a kategóriában is. Hely az ugyan volt fenntartva 4 személy számára, valószínűleg a motorizáció már nem kifejezetten ilyen tömeg mozgatására volt tervezve.
A világháború utáni brit nemzet sofőrjei meglepően ki voltak éhezve az ilyen apróságokra, ezért is lehet, hogy a Minicarból 24 848 darabot tudtak értékesíteni 1948 és 1966 között. Később, a brit adószabályok változása már nem adott előnyt a háromkerekű autóknak, így ennek a népszerűsége is visszaesett.
Peel P50 – 49 köbcenti
A P50 két különleges cím britokosa is, hiszen az egyetlen Man-szigeten székelő autómárka, és még a Guinness Rekordok Könyve is a legkisebb sorozatgyártású autóként ismeri el. A legapróbb cirkálót egy 50 köbcentis, egyhengeres motor hajtja, ami leginkább egy robogó erőforrásához hasonlítható.
Az 1962 és ‘65 között gyártott P50 eredendően egy ingázó járműnek készült eszköz, amin még fogantyúkat is elhelyeztek, hogy könnyebben lehessen a megfelelő parkolóhelyre helyezni. A fogantyú másik hasznos tulajdonsága az volt, hogy az autót hátra lehessen húzni adott esetben, mivel váltó nem tette lehetővé a tolatást. A P50-nek két verziója kapható a mai napig, az egyik egy elektromos változat, a másik egy 125 köbcentis négyütemű, amivel akár 90 km/h sebességgel is haladhatunk.
