A Porsche-gyilkos legendája – 1978 BMW M1

Az 1970-es évek elején a BMW megalapította a Motorsport GmbH-t. A cég profiljához tartozott az autók hosszú távú versenyekre való felkészítése és a Túraautó-Európa-bajnokságokon résztvevő típusok kifejlesztése. A Motorsport a világ minden táján bizonyított, mára az egyik legelismertebb gyári tuning cégek egyike. Máig az egyik legelismertebb típusa az idén 40 éves M1.

A BMW versenyzésért felelős leányvállalata elsőként a CSL típussal, majd 1973-ban a 2002 Turbóval ért el jelentősebb sikereket. Ez utóbbi műszaki megoldásai hasznosultak a 3-as és 6-os kupékban és a 7-es limuzinok utcai változataiban is. A 2002 egy bajor szuperautó megszületéséhez is utat mutatott, az 1978-as M1-hez. 

Akkoriban a megbízhatósági versenyek töretlen bajnoka a Porsche 911 Turbo volt. A BMW ezt rövidesen megelégelte, vissza akart vágni. Ez sikerült is az E26 kódú M1 modellel. Fejlesztése 1975-ben kezdődött, nevében az „M” a Motorsportra, az „1” a széria első tagjára utal –máig nem született újabb változat.

A karosszéria formáját a francia tervező, Paul Braque 1972-es tervei alapján építették meg. Az eredeti tervek szerint a szériaváltozatot a Lamborghini készítette volna, mivel az olasz óriás tapasztalt volt a műanyag karosszériák gyártásában. Nem csak a géptest anyagán, de az autó formáján is látszik, hogy az M1-nek köze volt a Ferrari riválisához. Így talán nem is meglepő, hogy legközelebbi „rokona” a Lamborghini Silhouette P300. Több prototípus is készült, de az olasz nagyvállalat anyagi gondok miatt nem tudta megfizetni a sportautó gyártását. 

Végül a moncallieri székhelyű ItalDesign olcsóbban elvállalta a panelek legyártását, amiket a Marchesi vállalat Modenában vázra erősített. Ezután a géptest Stuttgartba érkezett, ahol a kabrió karosszériák gyártásában profinak számító Baurt cég üzemében elkészült az autó. A kész modelleket a müncheni gyárba szállították, hogy teszteljék őket. 

A mérnökök eredetileg egy V12-es középmotort terveztek a szuperautóba, de a sorozatgyártásba kerülő modellek könnyűfém soros 6 hengert kaptak. Az erőforrást hosszában, a hátsó tengely elé szerelték. A 3,5 literes, 24 szelepes befecskendezős motor 277 lóerő leadására volt képes. Egy 5 sebességes, sporthangolású, szinkronizált váltót kapott. 

Az üvegszállal erősített műanyag karosszéria alváza elől és hátul is független felfüggesztést kapott. A versenyekre szánt modellek teljesítménye jócskán nagyobb volt. Ők turbófeltöltővel és 850 lóerővel repesztettek. A Porsche 959 megjelenéséig Ő volt mind a két Németország leggyorsabb sorozatgyártású sportautója.

Az M1 a pályákon hatalmas sikernek örvendett. A GT versenyekre szánt autót a gruppe 4-es és 5-ös osztályba sorolták. Időközben a nemzetközi szövetség megváltoztatta az 5-ös géposztályra vonatkozó szabályokat. A szuper-BMW eladásai nem érték el ezt a szintet, így a kategóriából kiesett és helyette a Procar szériában versengett. Idővel sikerült eladni az elégséges példányszámot, de addigra már sajnos nem volt kompetens az 5-ös csoportban. Nem csak a bajor óriásnak jelentett gondot az eladás. A tengerentúlon versengő kortárs, méltán elismert Plymouth Superbird is hasonló nehézségekkel küszködött. Hogy hogyan is teljesít a pályán, a videóból megtudod:

Az 1982-es Korzika Rally-n úgy tűnt dobogós lesz, de Bernard Darbiche pilótának váltóhiba miatt fel kellett adni a versenyt. A rákövetkező évben ugyanitt megrendezett B csoportos ralin egy 3,5 literes, 6 hengeres M1-el indult, ami 430 lóerős teljesítménye ellenére sem zárta sikerrel a versenyt, mivel ez alkalommal motorhiba következett be. 
Még ha a ralikon nem is, de az aszfalton verhetetlen volt. Sorra nyerte a hosszútávú versenyeket, illetve több európai és amerikai bajnokságot is sikerrel zárt. A típus talán legnagyobb érdeme az 1979-es Le Mans 24 órás verseny, ahol 7. helyen ért célba. Végre úgy tűnt, hogy az E26 megtalálta a helyét, de az újabb szabályváltozások miatt 1981-től nem vehetett részt a FIA eseményein. Alig pár éves pályafutása alatt több sztár is mutatkozott vele, például Nelson Piquet és Niki Lauda.

A történelem során számos, ma már legendás autó kapott valamilyen becenevet. Ezek áltatában valamiféle vicces vagy gúnyos nevek szoktak lenni, de esetenként a típus formatervi jellemzőire utal. Ilyen mondjuk a Volkswagen „Bogár”, vagy „Bogárhátú”, illetve a máig egyik legaerodinamikusabb autó címét viselő Tatra 87, alias „A Küklopsz-Tatra”, ami első lámpái elhelyezkedéséről kapta a nevét. 

A Volvo P1800 kecses megjelenésének köszönhetően kapta az „Angyal-Volvo” címet. A BMW M1 a versenyeken elért sikerei után kapta a „Porsche-gyilkos” megnevezést. Miért? Ahogy a cikk elején már említettem, a ’70-es években a Porsche 911 Turbo volt a versenyek töretlen aduásza. Ő volt a minden. A leggyorsabb, a legszebb, stb. Senki sem hitte, hogy valakinek egyszer sikerül megszakítania győzelmei áradatát, ám a BMW M1 ezt megtette! Talán az ilyen esetekre mondják an angolok, hogy „If you want to beat the king, you’d better kill the king!”, vagyis magyarul: Ha le akarod győzni a királyt, jobban teszed, ha megölöd a királyt – ez sikerült is. 

Pályákon karrierje végét a folyton folyvást megújuló szabályok gáncsolták ki, míg a közúti modellek legnagyobb ellenségei önmaguk voltak. Jobban mondva az áruk. 1978-ban egy M1 ára 100 ezer német márka volt, ami ’79-re 113 ezerre emelkedett. Hiába volt korának legjobb sportautója, egyszerűen rossz befektetés volt. Összehasonlítás képpen a Porsche Turbo 80 ezer, míg az Aston Martin V8 93 ezer márkáért már kapható volt. Rövid bemutatásért nézd meg a Top Gear videóját:

 

Alig több mint 450 modell készült el. Ezekből 399 darabot utcára, 56 darabot versenyre készítettek fel. A majdnem 400 darab azért készült, mert a versenyeken csak olyan autók vehettek részt, amik sorozatgyártásba is kerültek. A fennmaradó túlélők árát jobb távollátó szemüveggel figyelni, mivel az idő múlásával egyre csak nőtt. Ehhez hozzájárul, hogy egy kevés példányszámban készült, ikonikus veterán autóról van szó, amit utcára is lehet vinni és nem csak a garázsban nézegetni, mert félsz, hogy kiesik alólad.

Az RM Sotheby’s aukcióin már több M1 is elkelt, de egyikről sem lehet elmondani, hogy baráti áron. A 2016-os árverésen bemutatott 1981-es modell 577 500 dollárért, vagyis több mint 162,5 millió forintnyi összegért cserélt gazdát. A következő New York-i árverésre váró, szintén ’81-es évjáratú példány várhatóan 500 ezer és 1 millió dollár között fog kalapács alá kerülni.