2019. szeptember 01. | 15:50

A Silvia vérvonala egészen 1964-ig nyúlik vissza, a korai generációkról azonban a legtöbben megfeledkeznek. A driftkirály egykoron még a raliban brillírozott!

A Nissan Silvia neve eggyé vált a túlkormányzottság fogalmával. Már gyári állapotában is képes volt kilinccsel előre kijönni egy kanyarból, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy az őrült japán tunerek kihozzák belőle a maximumot. Ők kezdték el driftre építeni a jellemzően 1989 utáni kupékat, majd Európa és az USA is rájött, hogy milyen könnyű Szilvit „táncba vinni”. Az SR20DET motor tökéletes volt a feladatra, de egy bizonyos szint felett már „elvárt” volt RB26DETT vagy 2JZ motort alkalmazni, ezekkel már az 1000 lóerő sem volt akadály. Az E30-as és E46-os BMW-k mellett színt vittek a gumifüsttel és benzinszaggal átitatott éjszakákba, a szigetország egyik legismertebb képviselőjévé vált az S13-as, S14-es és S15-ös Silvia. De már ezek előtt is létezett a típus, kevesen tudják, de a vérvonal egészen 1964-ig nyúlik vissza, ekkor debütált az első Nissan ezen a néven.

Az autóról képeket ide kattintva találsz.

A Tokiói Autószalonon bemutatott CSP311-es kódjelű, első generációs Datsun Coupé 1500 egy gyönyörű tárgy volt a maga nemében. A kiállított példányt kézzel szerelték a Fairlady kabrió alapjaira, a konzisztens dizájnt Albrecht Goertz német formatervező álmodta meg, ötletet pedig a Lancia Fulvia Coupéról merített. Az első sárvédőre szerelt visszapillantók miatt könnyen rámondod, hogy egy igazi retró japán vas, de jobban megnézve az első lámpák és hűtőrács már inkább az európai dizájniskolát idézi. Elölről nekem speciel a Jensen Interceptor ugrott be, a hasonlóság szerintem kísérteties. A körlámpákat olcsó BMW koppintásnak is gondolhatnád, de a bajor gyártó a '60-as évek első felében még inkább szimpla fényszórókat használt modelljein.

Az első Silvia orrában egy 1,6 literes, 4 hengeres motor dorombolt, dupla SU karburátorokkal 96 lóerőt tudtak előcsalni belőle. Ami viszont sokkal érdekesebb, hogy csupán 554 darab készült belőle, és mindegyik példány karosszériaelemeit kézzel gyártották le. Ahogyan az szokott lenni a JDM csodagépek esetében, a Datsun 1500 Coupék nagy része is megmaradt a japán piacon, 49-et exportáltak Ausztráliába, még 10-et pedig a világ többi részére.

Utódja, az S10-es volt az első tömeggyártott Silvia, a Nissan S-platformjára épült, ami a kompakt, sportos, hátsókerekes kasztnit jelentette a palettán. Vonalai merészebbek voltak a kortárs Mazdáknál és Toyotáknál, azok inkább a Skyline-ra hajaztak. Megörökölte a 610-es Datsunban is dolgozó L18-as motort, amiben a kétjegyű szám a hengerűrtartalomra utalt.

A hajtáslánc és a felépítmény az 510-es Datsunnal megegyező volt, annyi különbséggel, hogy a Silvia hátul laprugós konstrukciót használt. A belpiacos modelleket NAPS (Nissan Anti Pollution System) rendszerrel szerelték, ez egy korai technológiát takart, amivel csökkentették a kipufogóból távozó károsanyag mértékét. 1975 és 1979 között forgalmazták elődjénél jóval nagyobb példányszámban.

Utódját, az S110-est a sima coupé változat mellett már háromajtós hatchback karosszériával is lehetett rendelni, a japán belpiacon ezt a modellt csak Gazelle-ként ismerték, az éppen aktuális Z mellett ez számított a márka legexkluzívabb típusának. Formavilága már egyértelműen a '80-as évek stílusjegyeit tükrözi, vonalzóval húzott élek és szögletek uralják az egész autót. Padlólemeze és a kasztnija sokban hasonlított a kortárs Mazda Cosmoéra, ami a szigetország első sorozatgyártott autója volt, amit Wankel-motorral szereltek. Az eredeti tervek szerint az S110-est is rotoros egységgel szerelték volna, már készen is volt a Nissan saját fejlesztésű blokkja, de a tesztelések során megbízhatatlannak találták, ezért inkább maradtak a soros elrendezésnél.

A motorpaletta bővült, 1,8-tól 2,4 literig 8 különböző négyhengeres közül lehetett választani, a belépő 1,8-ast már turbófeltöltővel is kínálták, 135 lóerővel. Szerencsére ennél volt erősebb is, az FJ24-es már egészen tisztességes 240 lóerővel rendelkezett, a 240RS hivatalosan is a márka raliautója lett, második helyezést értek el vele az 1983-as Új-Zéland Ralin. Az utcai változatokat háromfokozatú automatával és ötsebességes kézi váltóval lehetett házasítani. Karrierje csupán 4 évig tartott, ekkor átadta helyét az S12-esnek.

Kívülről könnyű összekeverni az AE86-os Toyota Corollával, mindkettő bukólámpás volt, formájuk és jellemző színkombinációik is megegyeztek egymással. Csak hát az egyikből JDM ikon lett, még külön becenevet is kapott a rajongóktól:„Hachiroku”. Szegény Nissant meg a kutya se ismeri, évtizedek óta utódjai árnyékában sínylődik, holott egyáltalán nem volt rossz autó. Az FJ szériás, kis túlzással versenymotorokat megtartották, de ezen kívül az összeset leváltotta az újdonsült CA motorcsalád valamelyik tagja.

Legnépszerűbb a CA18DET erőforrás volt, ami turbó segítségével 169 lóerőt volt képes leadni, a kis köbcenti (1,8 liter) ellenére több ponton is hasonlított a legendás RB szériás egységekre. A modell reklámkommunikációja is azt hangsúlyozta, hogy, ha sok neked a Skyline, de azért élvezni szeretnéd a volán mögött töltött időt, akkor a Silviát neked találták ki.

Volt belőle V6-os is, ami különleges, tekintve, hogy korábban nem létezett hathengeres Silvia, de ez a motor sem erejével, sem pedig nyomatékával nem tűnt ki, kb ugyanazt tudta, mint a kis a turbós. Aki a legtöbb lóerőt akarta, annak ott volt az RS-X változat, amiben 2,0 literes, feltöltött benzinmotor dolgozott, 190 lóerővel. Érdekesség, hogy 200SX néven indították a WRC-ben is az említett Nissant, ahol V6-os szívómotorjával kitűnt a turbós négyhengeresek uralta mezőnyből. 1988-ban megnyerte az Elefántcsontpart Ralit, a Safari Ralin pedig második lett, csak úgy, mint 1989-ben. A homologizáció miatt 5000 utcai példányt is legyártottak belőle, amelyek gyorsan gazdára találtak. Mára talán ezek a legértékesebb S12-esek a piacon.

Itt pedig véget ért egy korszak, illetve inkább egy új kezdődött. A drift hivatássá vált, a Silvia pedig munkaeszközzé. Az SR20DET motor teljesítményét könnyen meg lehetett duplázni, jóval potensebb volt a korábbi feltöltött masináknál. Az S13-asok nagy részét már hadrendbe állították, kevés belőlük az olyan, amit meghagytak gyári állapotában. Rengeteget összetörtek és rengeteg donorként vagy alkatrészként  kezdett új életet, hiszen gondolj csak bele, több mint negyed évszázad után is nyüstölik őket. Az 1990 előtti modellek ugyan nem futottak be ilyen híres karriert, de amikor rajthoz álltak, kivétel nélkül sikerült díjazott helyezést elérniük. Igaz, nem húzták a gumifüstöt maguk után egy-egy kanyarból kijövet, de műszakilag nagyszerűek voltak. És mára már youngtimernek sem utolsó választás egy 1989 előtti Silvia. Te mit gondolsz?