2023. január 23. | 12:58

Azt szeretnék, ha dátumot szabnának, ami után csak ilyeneket lehet majd értékesíteni.

Összesen négy ország egységesen követeli az Európai Uniótól, hogy szigorúbban járjon el a nehéz teher- és utasszállító járművek kibocsátását illetően. Hollandia, Dánia, Belgium és Luxemburg azt szeretnék, ha az EU konkrét célt tűzne ki, amikortól nem lehet majd belső égésű motoros teherautót vagy buszt értékesíteni a tagállamokban.

Ehhez pedig már most folyamatosan szigorodó kibocsátási szabályozást akarnak, hiszen az unió károsanyag-kibocsátásának nagyjából 25 százalékát adja ki tehergépjármű forgalom. Ráadásul a fuvarozáshoz kapcsolódó folyamatos keresletnövekedés csak rontott a helyzeten annak ellenére, hogy egyre modernebb és tisztább teherautók és buszok járják az utakat.

A meghatározott célokban az 1990-es szinthez képest a kibocsátást 55 százalékkal kell csökkentenie az EU-nak 2030-ra. Mivel a teherforgalom folyamatosan emelkedik ez egyre nehezebb, csupán 2020-ban volt egy visszaesés a koronavírus-járvány miatt.

Bár céldátumot nem adott meg a négy ország, hogy mikor legyen ezeknek a járműveknek a kitiltása, a 2030-as célok elérése érdekében további szigorításokat szorgalmaznak. Az EU egyébként elhivatott a célok teljesítésében, mivel 2035-re a tervek szerint megszüntetnék a nem zéró emissziós autók forgalmazását a tagországokban és a jövő hónapra is hamarosan elkészül egy környezetvédelmi javaslatcsomag.

A csomagban várhatóan arról lesz szó, hogy a gyártók teherautó flottáinak az össz-CO2-kibocsátását 30 százalékkal kell csökkenteniük a 2019-es és 2020-as szinthez képest. Ezzel ösztönöznék a gyártókat, hogy inkább az elektromos és hidrogén-üzemanyagcellás technológiák felé mozduljanak.

Bár a törekvés jó, figyelembe kell venni ezeknek a járműveknek is az igényeit. Egy elektromos teherautó ugyan lokálisan tényleg zéró emissziós, azonban a működéséhez szükséges akkumulátorok előállítása igen káros, így senki sem akarja magára vállalni. Nemrég a Berlin melletti települések, itthon pedig a debreceni emberek tiltakoztak hevesen.

Emellett a magas energiaigény kiszolgálása sem működik egyelőre teljesen zöld forrásokból, habár a törekvés erős az átállásra. Hasonló a probléma a hidrogénnel üzemeltetett üzemanyagcellás nehézjárművekkel is, amikből pont nemrég néztünk meg egy ígéretes Toyota-Caetano buszt.

A hidrogénes kúthálózat egyelőre elég ritka ahhoz, hogy a technológia széles körben el tudjon terjedni, illetve az ehhez kapcsolódó szervizhálózat is szegényes. A másik probléma, hogy a lehető legtisztább zöld hidrogénből egyelőre keveset készítenek, a legtöbb hidrogént még mindig káros forrásokból nyerik ki.

Tehát lehetnek az EU járművei zöldek, ha a határokon túl kétszer olyan rossz lesz emiatt a helyzet. Nem szabad elfelejteni, hogy ugyanazon a bolygón élünk, aminek a terhelését mindenhol vissza kell szorítani, nem csak itt-ott.

Depositphotos