1951-ben a Hudson bemutatta legendás típusát, ami az utak mellett a versenypályákon is szép eredményeket ért el. Ő a NASCAR egyik verhetetlen csillaga, a Hudson Hornet.
Az ’50-es évek Amerikájában a tervezők elsődleges szempontja a tekintélyt parancsoló formaterv és a lehető legerősebb motor megalkotása volt. A ma is népszerű márkák mellett több, már megszűnt gyártó is szerepelt, mint például a Nash vagy a Hudson. Ez utóbbi az 1951-ben megjelent Hornet, magyarul „lódarázs” nevű modelljével írta be magát az autózás Nagy Könyvébe.
Amit a Hudsonról tudni érdemes: A céget 1909-ben Joseph L. Hudson és Roy D. Chapin alapította. A márka népszerűsége autói jó minőségéhez és megbízhatóságához vezethető vissza. Fontos megemlíteni, hogy a detroiti székhelyű vállalat már az 1930-as években felfigyelt a nők autózásban betöltött szerepére. Míg Magyarországon a két világégés között az autó a kiváltságosok játékszere volt, a tengerentúlon már a háztartások nagy részének volt legalább egy autója. Sokan már a második autó beszerzésén törték a fejüket. A Hudson az 1930-as évek végén több női autótervezőt is alkalmazott, hiszen ők tudták a legjobban, mire is vágyik egy nő – az autók terén is!
Tisztes eladásai ellenére a cég népszerűsége az ’50-es évek végére zuhanni kezdett. A Nash-sel közösen megalkották az American Motors Corporationt, röviden AMC-t, ami 1988-ig forgalmazott autókat. Egyik sikermodellje az AMC Pacer volt, ami az elmúlt 2 évtizedben számtalan filmben kulcsszerepet kapott.
Még a fúzió előtt a Hudson piacra dobta a Hornetet, ami máig nagy sikernek örvend. Az autó 4 éven át tartó termelése 1951-ben kezdődött. A 1,6 tonnás járgány rendelhető volt 4 ajtós szedán, 2 ajtós kupé és kabrió kivitelben is. A kombi változatok csak sufni tuning munkálatok eredményei. A Lódarázs magával hordozta az 1950-es évek jellegzetes kezdeti vonásait. Közéjük tartozik a „púpos hát”, a hatalmas krómfelületek és a hatalmas fogyasztás.
A Hornetet a Hudson saját fejlesztésű H-145-ös erőforrása hajtotta. A vízhűtéses, soros elrendezésű 6 hengeres motor működését az opcionális extraként rendelhető 2 kamrás porlasztó tette még hatékonyabbá. A 145 lóerős motor 3800-as fordulaton adta le a maximális teljesítményét. A fokozatok kapcsolásáért egy 3 sebességes kézi kormányváltó felelt, de a GM Hydramatic automata váltójával is rendelhető volt. A motor teljesítménye 170 lóerősre (127 kW-osra) nőtt, de az autó teljesítménye utólag is növelhető volt. A Daytona és az AAA kétszeres bajnoka, Marshall Teague saját példányával a 180 km/órás sebességet is elérte. Érdekel, hogy hogyan szuperál az utakon? Nézd meg a videót:
1951-es megjelenése miatt a Hornet magával hordozta az 1940-es évek jellegzetességeit. Formaterve sokban hasonlít az 1942-es Buick Roadmasterre, mely maradi formatervének köszönhetően a konzervatív gondolkodású vásárlók körében volt népszerű. Megfigyelhető, hogy míg például az 1950-es években a Cadillac-ek uszonyai nőni kezdtek, a Hudson modelljei ragaszkodtak az előző évtized trendjéhez.
Műszerfala rengeteg krómot kapott, megjelenése mégis egyszerű és letisztult. Ő még DuVal, vagyis osztott szélvédőt kapott. Ez a jellegzetesség az ’50-es évekre eltűnt, utána már csak kisteherautókon, pickupokon volt megfigyelhető. A hátsó üléssoron 3 utasnak volt hely, 2 utas esetén a középső támlát kartámasszá lehetett alakítani. Egészen a ’80-as évek végéig az autók elhagyhatatlan kelléke a hamutartó volt. A prémium márkák esetében minden utasra jutott egy, ám a Hudson utasainak osztozniuk kellett. A 8 sávos rádió az extrák listáját bővítette.
Az első ülések hátára erősített kapaszkodók ismerősek lehetnek. A ruszkik lelkesen koppintották az imperialisták koncepcióit, melyek közé ez a kapaszkodó is tartozott. Persze nem a nép autóiban, inkább a Volgákba és Csajkákba szerelték.
A Hudson Hornet hiába tűnik amerikai álomautónak, mégsem ezért lehet szeretni. A motorsportban betöltött szerepe az, ami nevét a mai napig élteti. A Plymouth Superbirdhöz hasonlóan a Hornet is részt vett NASCAR-os versenyeken. Számos versenyen diadalmaskodott, pilótái közé tartozik Herb Thomas, Dick Rathmann és Al Keller. Persze az autónak volt saját, egyedi szlogenje, ami így hangzott: „Fabulous Hudson Hornet”, magyarul: „A Mesés Hudson Hornet”. És az is volt! Az 1952-ben megrendezett 34 NASCAR Nagydíjból 27-et, 1953-ban a 37-ből 22-t, majd a rákövetkező évben a szintén 37-ből már „csak” 17-t nyert meg. Egy szóval a Hornet vérbeli versenyautó volt:
1954-re a Hudson súlyos anyagi gondokkal küszködött, így szövetségre lépett a Nash-sel. Közösen megalkották az American Motor Company-t, a 2. generáció már az AMC színeiben jelent meg. Az utód 4 motor variánsa közül 3 V8-as volt és csak egy sor-6-os. A V-trió 4,1 literes, 5,2 literes és 5,4 literes formában volt elérhető. Ha még részletesebben is érdekel az 1. generációs Hornet, nézd meg a videót:
Egy eredeti, 1. szériás Lódarázs ára könnyen elszállhat. Az RM Sotheby’s aukciósház az elmúlt években több példányt is elárverezett, és egyikről sem mondhatni, hogy baráti áron kelt el. A 2012-es monterey-i aukción egy 1953-as szedán 61 600 dollárért, vagyis megközelítőleg 16,7 millió forintért került kalapács alá. Ennél drágábban kelt el egy 1951-es kabrió, amiért az új tulaj 72 800 dollárt, kb. 19,8 millió forintnak megfelelő összeget adott ki. Ez a 2 összeg már magában hatalmas, de aprópénz ahhoz képest, hogy Herb Thomas eredeti NASCAR-os versenyautója 1,27 millió dollárért, azaz kicsit több, mint 344,6 millió forintnak megfelelő áron talált új gazdát.
Érdemes még megemlíteni, hogy a veterán-rajongók mellett a média is emléket állít az 1950-es évek verhetetlen bajnokának. Ilyen például a Disney 2006-ban kiadott Verdák című egész estés animációs filmje, ami a Plymouth Superbird mellett Doc Hudson személyében a Hudson Hornetnek is emléket állít.
