Az elmúlt évtizedek során számtalan olyan gyártó húzta le a rolót, melyek modelljei sokban hozzájárultak az autózás mai formájának kialakulásához. Ma 6 ilyen típussal ismerkedhetsz meg.
A kriptaszökevények előző 2 részében kizárólag mára már megszűnt amerikai gyártók modelljeiről olvashattál. Úgy éreztem, itt az ideje kicsit változtatni a dolgokon, így e cikk erejére kibővítettem a témát Európára és Ázsiára is.
A cikkben ismert és elfeledett autócsodákkal is találkozhatsz, elképzelhető, hogy egyikük épp a kedvenc veterán autód. Less bele az alábbi toplistába és oszd meg velünk a véleményed!
De Dion Bouton La Marquise, 1884
A listát azonnal egy franciával kezdeném, amiről azt hiszem, elmondhatom, hogy a felsorolt 6 autó közül a legdrágább modell. Ezzel az 1884-es gőzautóval már korábban találkozhattál: 2019 márciusában közöltem róla egy aukciós cikket, amiben röviden ismertettem a típus történetét, illetve azt, hogy a 3 kerekű jószág potom 4 millió 620 ezer dollárért cserélt gazdát, ami akkor 1 milliárd 245 millió forintnak felelt meg.
A De Dion Bouton márka története 1883-ig vezethető vissza, mikor Jules-Albert de Dion márki, Georges Bouton és Charles Trépardoux Párizsban közösen megalapították a De Dion-Bouton automobilokat forgalmazó vállalkozásukat. A Benz Patent-Motorwagen megjelenése előtt Európában a hintók és lovaskocsik mellett gőzautók járták az utakat, ám számottevő mennyiségben mégsem gyártották őket, mivel a korabeli közönség nem látott perspektívát a ló nélküli szekerekben, ráadásul az ultra gazdagok hóbortos játékszerének tekintették őket.
A belsőégésű motorok elterjedésével a Dion Bouton is elkészítette saját változatait, amik kifejezetten nagy sikert értek el a francia nemesség körében, ám e sikert nem érhették volna el a korai, külső égésű erőforrással szerelt modellek nélkül.
Ez a korai gőzhajtású jármű saját korában kifejezetten korszerűnek számított, mivel gyorsabb volt, mint egy egylovas fogat, ráadásul csak (!) 45-50 perc kellett a kazán felfűtéséhez - ez a kortárs amerikai Stanley Steamer gőzösöknél bőven meghaladta az 1 órát is! Ha részletesebben is érdekel a pofátlanul drága klasszikus története, olvass bele a róla szóló írásomba!
Panhard PL 17, 1959 – 1965
A Dion Boutonhoz hasonlóan a Panhard is egy francia autógyártó volt, ami sokáig csak a módosabb közönség számára gyártott személyautókat, ám utóbbi a XX. század közepén áttért a kisteremtű, olcsó népautók forgalmazására. Így született meg ez az ’50-es évek amerikai Jet korszakát idéző, 805 kiló öntömegű kisautó is.
Az előd Dyna Z-hez képest többnyire csak küllemi jegyeiben változott, annál áramvonalasabb, futurisztikusabb vonalvezetést kapott. A típusjelölés, a PL 17-es megnevezés, egy komplikált számítás eredményeképp született meg. Nevében a „PL” a cég eredeti nevére, a Panhard et Levassor-ra utal, míg a 17 az 5CV-s adózási kategória, a 6 szállítható személy számának és a 6 literes 100 km-enkénti fogyasztás összegének eredménye – még szerencse, hogy nem bonyolították túl.
Annak ellenére, hogy a PL 17-es vonalvezetése a korabeli, már kifutóban lévő amerikai stílust követi, erőforrása bőven elmaradt tengerentúli társaiétól. Motor terén egy lehetőség létezett, ami egy 2 hengeres, léghűtéses erőforrás volt, amit 848 és 851 köbcentis kivitelben lehetett rendelni. Ez a lökettérfogat 50, illetve 60 lóerő leadását tette lehetővé, ami saját korában és kategóriájában kifejezetten jónak számított, ráadásul eredeti céljának bőven megfelelt: legyen olcsó, fogyasszon keveset, és el tudja szállítani a sofőrt a munkába, a boltba, vagy a telekre.
Ha részletsebben is érdekel ez az elsőkrekes francia űrhajó, nézd meg Jay Leno beszámolóját!
Horch 670, 1931 – 1934
A Horch egy kimagasló tekintélynek örvendő német gyártó volt, amit a későbbi Audi atyja, August Horch 1904-ben alapított. A világválságot követően az Auto Union almárkájává vált, ahol a legelitebb kategóriát képviselte. Ekkor jelent meg a 12-es széria, ami 2 modellből, a 600-as és 670-esből állt. Ez utóbbi képviselte a kínálat csúcsát. Erőforrás terén egy lehetőség létezett, ami egy 6 032 köbcentis, 12 hengeres variáns volt.
A 670-es Horch vetélytársai olyan neves modellek voltak, mint például a Mercedes-Benz 770K (W150) és a Maybach Zeppelin. Bár felszereltség és kényelem terén volt olyan jó, mint ellenfelei, ára jóval alacsonyabb volt, így a cég nagy karriert jósolt a típusnak. Sajnos számításaik nem jöttek be, a 4 éves termelési idő alatt összesen csak 58 példány talált gazdára. Ha részletesebben a különleges német modell, olvass bele a kapcsolódó írásomba!
Goggomobil TS250 Coupé, 1957 – 1969
Csak hogy ne gondoljuk, hogy a németek kizárólag a prémium szegmenst szolgálják ki, a lista következő autója egy NSZK-s törpautó, amiről hűtőrácsa miatt sokszor szokták azt hinni, hogy egy elfeledett, kistermetű Alfa kupé. Ez pedig nem más, mint a Goggomobil TS250 Coupé!
A világháborút követően az újonnan megalakult NSZK lakosságának nem igen volt pénze új autót venni, ami a mikroautók / törpeautók megszületését eredményezte. Ezek olyan fedett járművek voltak, amiket motoroknak szánt, kisteljesítményű erőforrásokkal szereltek. Termetük jócskán elmaradt a „hagyományos” autókétól, viszont azoknál jóval olcsóbbak voltak.
A TS250 Coupé a népszerű német törpék közé tartozott, mivel vonalvezetése sokkalta jobban hasonlított egy „hagyományos” autó vonalaira, mint a vele egy időben termelt, groteszt mikroautókéra – pl. Messerschmitt KR201 vagy Heinkel Kabine.
Nevében a 250 a motor köbcentiben mért térfogatára utalt, ami egy 2 hengeres, 2 ütemű motor volt, ami 13,6 lóerő és 25 Nm-nyi nyomaték leadását tette lehetővé. Legnagyobb sebessége 80 km/h körül volt, s ezt a tempót kicsivel több, mint 30,0 másodperc alatt érte el. Ha részletesebben is érdekel a német „sportautó” története, nézd meg a róla szóló beszámolót!
Fujicabin Model 5A, 1955 – 1958
A törpeautók Európán kívül Japánban is felbukkantak, ahol kifejezetten nagy karriert futottak be. A háború után megszülető kei-car kategória képviselői olcsó, kis fogyasztású és termetű járművek voltak, amik sokban hozzájárultak Japán motorizációjához. Ekkor született meg ez a furcsa 3 kerekű, a Fujicabin Model 5A!
A Fuji cég már korábban is szerelt autókat és motorokat, így nem is meglepő, hogy a világégést követően ők is be akartak szállni a törpeautók termelésébe. Sajnos tervük nem vált valóra, mivel a típus 4 éves termelése alatt kevesebb, mint 90 példányt tudtak csak eladni.
A Fujicabint amúgy egy 2 ütemű, 1 hengeres erőforrással szerelték. 121,7 köbcentis motorja csak 5,5 lóerő leadására volt képes, ami egy 45 km/h-s csúcssebességet eredményezett. Váltó terén 3 előremenetei és 1 hátrameneti fokozata volt, ami azért nem is rossz, mivel európai társainak általában nem volt rüki fokozta, így tolatás esetén a motort fordítva kellett elindítani.
Wolseley Hornet, 1961 – 1969
A Wolseley egy angol autógyártó volt, ami a Panhard-hoz és Vauxhallhoz hasonlóan luxusautók építésével kezdte pályafutását, viszont át kellett térnie a népautók gyártására. 1961-ben, a BMC konszernben töltött ideje alatt mutatta be a Hornet modellt, ami lényegében a klasszikus Mini drágább, jobban felszerelt, konzervatívabb megjelenésű változata volt.
Erőforrás terén nem mondható erőgépnek. Eleinte a Minik 848 köbcentis motorjával szerelték, majd később váltottak a 998 ccm-es változatra, ami teljesítményét 34 lóerőről 38-ra növelte. Azért, hogy a vásárlók ne azt érezzék, hogy egy átdolgozott Minit kapnak a drágább árért, többek között a műszerfalat diófából készítették és az ajtók zsanérjait elrejtették, ráadásul ahogy a fentebbi képen is láthatod, az orrára olyan hűtőrácsot illesztettek, ami sztereotipikusan a luxusautók egyik ismertetőjegye.
Természetesen a Hornet nem volt olyan exkluzív és tágas, mint mondjuk egy Humber Super Snipe vagy egy Morris Oxford, viszont a BMC elérte a célját: piacra dobott egy drága Minit, ami elnyerte a célcsoport tetszését!
Mit gondolsz, neked a fenti 6 modell közül melyik jön be a leginkább? Válassz egy kedvencet és oszd meg velünk a véleményed, vagy írd meg, neked melyik klasszikusok jönnek be a leginkább!
Sannia, A., Mini, Pákozd, Illustware Kft., 2008
