csütörtök - 2022. October 06.
18.5 °C
tiszta égbolt
alapjarat.hu logo
95 675 Ft
100 702 Ft
D 760 Ft
fuel prices icon fuel prices icon

TOP 5+2 amerikai kriptaszökevény, avagy az USA halott márkáinak 7 legjobb modellje – 5. rész, vegyes kiadás

Az elmúlt évtizedek során számtalan olyan gyártó húzta le a rolót, melyek modelljei sokban hozzájárultak az autózás mai formájának kialakulásához. Ma 7 ilyen amerikai vasat ismerkedhetsz meg.

A TOP amerikai sorozatban már több olyan nagyszerű autóval találkozhattál, melyek valamilyen módon bevésték a nevüket az autózás Nagy Könyvébe. A sorozat 2. részében megismerkedhettél 6 olyan modellel, melyek feledhetetlenné tették mára már becsődölt gyártóik örökségét.

Ma további 7 ilyen autót mutatok be Neked. Na de lássuk is, melyek azok a négykerekűek!

Duesenberg Model J, 1928 – 1937

Németes hangzású neve ellenére a Duesenberg egy minnesotai gyártó volt. Frederick & August Duesenberg eleinte a motorsportban látta a cégük jövőjét, ám rövidesen áttértek a luxusautók termelésére. 1928-ban mutatták be a J modellt, ami a korszak Amerikájában a legmagasabb státuszú autónak számított.

Felszereltsége az ultra-luxus netovábbjával volt egyenértékű, míg motor terén a létező legerősebb sorozatgyártású autó volt. Ez az azért is fontos, mert a Duesenberg fivérek a sorozatgyártású luxusautókba is versenymotorokat szereltek, amik a Model J esetén 400 lóerősek is lehettek!

A Duesenberg nem csak ereje, de társadalmi megítélése miatt is egy különleges gyártó volt. Ő volt az egyetlen, aki maga mögé tudta utasítani a Cadillac-et! Az 1930-as évek végére súlyos anyagi gondokkal küszködött, s mivel független gyártó volt, nem volt testvér-vállalat, akitől olcsón ihletet meríthetett volna. A J-re válaszul a Packard bemutatta a Twelve, míg a Cadillac a V16-os modellel válaszolt. Az ikon bukása után a „V” jelű márka átvette a legelitebb amerikai autónak járó címet.

Ha részletesebben is érdekel ez a nehézsúlyú izomautó, nézd meg Jay Leno videóját, melyben egy 1931-es Town Cart (korai szedán) újít fel!:

Playboy A48, 1948 – 1951

A II. világháborút követően Amerikában szárnyra kapott az autógyártás. Tucatjával jelentek meg a kisebb, független gyártók, melyek pár év alatt csődbe is mentek. Közéjük tartozott például a Muntz, Tucker, és a Playboy is.

Ez utóbbi esetében szinte biztos vagyok abban, hogy nevéről azonnal Hugh Hefner magazinja jut eszedbe, ám annak első számát 1953-ban, 5 évvel az A48-as bemutatása után adták ki. A szó magyar jelentése szerint amúgy „aranyifjút” jelent.

A Playboy egy független gyártó volt, melyet egy Packard kereskedő egy barátjával, és egy Pontiac mérnökkel közösen alapított. Céljuk az volt, hogy egy olcsó, és olcsón fenntartható autót tervezzenek, amit a legszegényebbek is meg tudnak fizetni. A tervük sajnos nem jött be, mivel a jenkik termetes és erős autókra vágytak.

A cég 1951-es felszámolásáig csak egy típust, az A48-ast szerelte, melyből kevesebb, mint 100 darab készült el. Ebben a számban már a prototípusok is benne vannak. De hogyan is néz ki testközelből ez a kevesebb, mint 4 méteres Aranyifjú? Nézz bele a videóba és járd körbe Te magad!

Műszaki adatok terén az A48-as egy (amerikai mércéhez képest persze) egy kicsi, 3 937 mm-es teljes hosszal bíró 3 személyes autó volt, melynek minden példánya kabrió volt. Bár csak egy üléssorral rendelkezett, azon 3 utas is kényelmesen elfért.

A prototípusok farmotorral készültek, ám a sorozatgyártású modellek egy 2,0 literes, sor4-es orrmotort kaptak. 6,7 literes 100 km-enkénti fogyasztása akkoriban nagyon is barátinak számított, ám gyorsulás terén nem volt egy Cadillac: állóhelyből 17 másodperc körül gyorsult 100-ra. Mivel a Playboy A48-ból csak 45 példány maradt fent, így népszerű darab a különc veteránokat gyűjtők köreiben.

Hudson Hornet, 1951 – 1954

A Hudson egy különleges gyártó volt, mely története során több olyan modellt szerelt és megoldást alkalmazott, melyek saját korukban kifejezetten újszerűnek számítottak. Ez a független amerikai vállalat volt az első, amelyik habszivaccsal tömte ki járművei üléseit, illetve a C-28 „Big Boy”-jal megteremtette az „autók kényelmi szintjével felérő” pickupot, melynek címét sokszor tévesen a Chevy El Caminónak titulálunk.

Persze a cégre nem csak különleges kisteherautója miatt tekintünk úgy, mint az autózás kiemelten fontos mérföldköve. 1951-ben bemutatta az 1. generációs Hornetet, ami a belépő szintű luxuskategóriában versenyzett. Mivel akkoriban a NASCAR hatalmas durranásnak számított, mondhatni kötelező volt benevezni, ha egy cég növelni akarta az eladásait.

A Hudson ezt a „Lódarázs” fantázianevű modelljével tette, mely sorra nyerte a versenyeket. Bár motorja nem volt kimagaslóan erős, kiváló súlyelosztása az útra szegezte, s szinte minden egyes versenyen helyben hagyta a vetélytársait. Nézd meg a felvételt és meg fogod érteni, miért is volt olyan különleges!:

Az autónak a Disney Verdák c. animációsfilmje is emléket állít, melyben a hős megtestesítője Doc. Hudson volt. A hagyományos szedán kivitel mellett gyári kombik nem készültek, ám rendelhető volt kabrió és kupé kivitelben. Ez utóbbiak Hornet Hollywood néven szerepelek a katalógusokban. Ha részletesebben is érdekel az 5,0 literes tündérmese, olvass bele a kapcsolódó írásomba!

Studebaker Wagonaire, 1963 – 1966

Az 1960-as és ’70-es években az amerikai kertvárosi övezeteket a kombik uralták. A kiviteli forma olyan népszerűnek számított, hogy az egyes gyártók mind-mind valamilyen extrával látták el őket, hogy maximalizálják eladásaikat. Ezt talán a Studebaker vitte a legmesszebb, mikor 1963-ban bemutatta a Wagonaire modellt.

A ’60-as évekre a Studebakerek felvevőpiaca jelentősen megcsappant, így a következő évtized elejére már a halott márkák táborát gyarapította. Még a kudarc előtt bemutatta a Hawk modellek utódjának szánt Lark, magyarul „pacsirta” sorozatot, melynek kombi kivitelét Wagonaire néven reklámozták.

Megfigyelheted, hogy a ’63-as ráncfelvarrott modellek hűtőrácsa némileg hasonlít a kortárs Mercedesekére. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy ebben az időszakban a Studebaker forgalmazta az USA-ban a Merciket, így némileg koppintottak a német designról.

Na de miért is olyan érdekes ez a kombi? A titok abban rejlik, hogy a csomagtér „felfelé bővíthető” volt. A rakodótér feletti tetőlemezt el lehetett tolni, hogy nagyobb termetű rakományokat is könnyen lehessen szállítani vele. Motor terén a Studebaker a General Motors-hoz fordult: vagy egy V8-as, vagy egy 6 hengeres Chevrolet erőforrással szerelték.

DE hogyan is néz ki testközelből ez a csúsztatható tetejű családi V8-as? Nézz bele a videóba és járd körbe Te magad!

LaSalle Series 50, 1934 – 1937

A ’20-as években a General Motors márkái között hatalmas árrés tátongott. Ezt a cég újabb márkák bevezetésével próbálta áthidalni, ami eleinte sikeres lépésnek tűnt, ám az újonnan bemutatott 4 gyártó közül egyedül a Pontiac élte túl a ’30-as évek világválságát. A Cadillac kistestvéreként megjelenő LaSalle-ok nagyszerű autóknak bizonyultak, ám magas árai miatt a II. világégés idejére már lehúzta a rolót.

A ’20-as években alapított GM márkák modelljeinek formaterve szinte megegyezett a testvér vállalatok formavilágával, így talán nem is meglepő, hogy a fenti LaSalle Series 50 küllemileg szinte megegyezett a vele egyidejűleg szerelt Cadillac V12-vel, ami a V16-os után a „V jelű gyártó” legelitebb modellje volt.

Főbb vetélytársai közé a Pierce Arrow és Cordok voltak, A Duesenbergekkel és Packardokkal szemben már a nagytestvér vette fel a kesztyűt. Nem csak megjelenésében, de szívében is Cadillac volt: Az 1934-es 50-es szériás LaSalle-ok egy 5,3 literes V8-as motort kaptak, ami akkoriban a luxusautók kiváltságának számított. Az alábbi videóban egy ’36-os kupét mutatnak be, érdemes belenézni!

Imperial LeBaron, 1969 – 1973

Ez az első ránézésre is aránytalan behemót akár egy birodalmi csillagromboló is lehetne, ám itt annál sokkal többről van szó. 1969-ben a Chrysler-csoport legelitebb márkája megtette nagy dobását, amivel örökre bevéste a nevét az amerikai autózás történetébe.

A Cadillac-ekkel és Lincolnokkal azonos luxuskategóriába eső közúti tepsi a korszak Amerikájának legnagyobb autója volt, emellett a mai napig a valaha gyártott leghosszabb standard hosszúságú limuzinok legnagyobbika volt. Az 1969 és 1973 között szerelt Imperial LeBaron, magyarosan „Birodalmi Báró” hossza 5,98 méter volt.

A vászontető ellenére a limuzon is rögzített tetőt kapott, melynek egyetlen célja az volt, hogy egy kabrió látszatát keltse. Ez a ’60-as és ’70-es években egy nagyon menő formatervi és esztétikai megoldásnak számított. Nézd meg az alábbi videót és Te is el fogsz képedni, hogy a Báró milyen hatalmas egy jószág is volt!:

Tucker 48, 1948

A II. világháború után az amerikai vállalatok is bajban voltak. Mivel a háború ideje alatt főképp csak katonai célokra gyártottak járműveket, a személyautók küllemi megjelenésének fejlesztése jócskán elmaradt.

Az 1940-es évek végén több vállalkozó szellemű kereskedő, szerelő összeállt, hogy megalapítsák saját márkájukat. Ilyen volt például a fentebb már említett Playboy, vagy egy bizonyos Preston Tucker, aki egy teljesen új autó ötletével állt elő, amit 1948-ban piacra is dobott.

A Tucker 48 saját korában egy elképesztően forradalmi, futurisztikus autónak számított, ami számos olyan jellegzetességgel bírt, ami a ’40-es években kuriózumnak számított. Ő lett volna például az első sorozatgyártású autó, amit biztonsági övvel szerelnek. Preston tanácsadói ennek ellenére mégis azt javasolták, hogy vesse el az ötletet, mert a korszak vásárlóiban azt az érzetet keltené, hogy a kocsi nem biztonságos.

De ha ennyire nagyratörő autó volt, mégis hol volt a hiba? Egyes állítások szerint a GM – Ford –Chrysler triója együttesen lépett fel az önálló vállalat ellen, és kollektívan egy fizetett lejárató kampányt indítottak nem csak a Tucker márka, de maga Preston Tucker ellen is! Attól féltek, hogy a Tucker fejlesztéseivel lekőrözi őket, és bevételeik jelentősen megcsappannának.

Egy Tucker ára 4 000 dollár körül volt, ami a General Motors márkái tekintetében a Buick és a Cadillac között helyezkedett el. Bár a cég 1949-ben megszűnt, az ármánykodások ellenére manapság egy Tucker 48 még ha olcsónak számít is, akkor is borzasztóan drága.

Az RM Sotheby’s árverésein az 1 millió dolláros, vagyis kb. 300,3 millió forintos árcédula teljesen megszokottnak, sőt alkalmi vételnek számít. Ehhez az is hozzátartozik, hogy összesen csak 50 példány látott napvilágot. Ha részletesebben is érdekel ez az amerikai küklopsz, keresd fel a kapcsolódó írásomat!

Mit gondolsz, ha lenne lehetőséged, hogy felújíts vagy megvásárolj egyet a fenti 7 autóból, melyik lenne az? Melyik jön be legjobban? Szavazz és oszd meg a véleményed!

Mások ezt olvassák

Kérek még hírt!