1940-ben a Buick bemutatta a Special kabrió limuzin változatát, melyből mindösszesen csak 597 példány talált gazdára. Ez pedig nem más, mint a Buick Special Sport Phaeton!
Az 1930-as évek Európájában és Amerikájában a formatervezőket figyelmük nagy részét az áramvonalas vonalvezetés tökéletesítésére összpontosították. Így született meg például a Chrysler Airflow, vagy a Mercedes kiskategóriás modellje, a 130H (W23).
Az áramvonalas idomok fejlesztése a következő évtizedben is folytatódott, ám az USA-ban kissé sajátos útra tért. Ekkor jelentek meg a termetes orr résszel szerelt autók, melyeket gyakran csapott fastback kivitelben szereltek. Egyedi megjelenésük miatt a ’40-es évek, illetve az korai ’50-es évek újvilági autóit az utókor egyszerűen csak, mint „felborított fürdőkádak” emlegeti.
Amerikában nagyon sokáig gyakori jelenségnek számított, egy adott gyártó összes modellje szabad szemmel nézve teljesen azonos. Ez a jelenség azért bukkant fel, mivel a legtöbb cég szó szerint évente dolgozta át a teljes palettáját, így borzasztóan költséges lett volna minden egyes modellévre 4–5 új formatervvel előállni.
Helyette, ahogy a Buick is, évente bemutatott egy új formatervet, amit egyidejűleg több néven is értékesített. A különbségek kimerültek a géptest hosszának, szélességének, motorválasztékának és díszítőelemeinek váltakozásában. Ha például arra gondolsz, hogy a fenti képeken látható Buick Specialt már láttad valahol, elképzelhető, hogy olvastad az 1940-es Buick Superről szóló írásomat, melynek küllemi vonásai szinte egyeznek ennek a modellével.
Ebben az időszakban a General Motors családján belül a Buick a Cadillac utáni legelitebb márkának számított. A 3 pajzsos gyártó kínálata 5 típusból állt, melyek közül a Roadmaster jelentette a választék csúcsát, akit a Century, Limited, Super, és végül a belépő szintű Special követett.
Persze ezeket a modelleket több kivitelben is szerelték, mint például az akkor fellendülő népszerűségű sedanette, vagy roadster, és a már kihaló félben lévő kabrió limuzin, vagyis a phaeton kivitel. Ez utóbbit Európában leginkább, mint Tourenwagen emlegették.
Termetét tekintve tengelytávja 3 073 mm volt, ami egy 5 182 mm-es teljes hosszt eredményezett. A phaeton és kabrió kivitelek jellegzetessége volt, hogy a géptest mind a két oldalára kaptak pótkeréktartót, illetve a hátsó ajtókat a még népszerű „öngyilkos ajtós” elrendezés szerint illesztették a kasztnira. Mivel a ’40-es évekre a vásárlók már inkább a zárt autókért rajongtak, a kabrió limuzinok szépen lassan kezdtek kimenni a divatból. A Specialből például csak 1940-ben kínálták, és kevesebb, mint 600 megrendelés érkezett.
Mivel a Specialt a Super helyett a zászlóshajó alvázára építették, így a 6 utas helyett csak 5 személy szállításra volt képes. Utastere tükrözte a korai 1940-es évek legáltalánosabb formatervi jellemzőit: 3 sebességes kormányváltót, középre hatalmas krómozott rádiót és az utas oldalára analóg órát szereltek. Ez utóbbi akkor az extrák listáját bővítette.
Ha közelebbről is megnézed a pedálsort, megfigyelheted, hogy az automataváltó ellenére 3 pedállal szerelték. Ennek az az oka, hogy akkoriban az automataváltó még csak félautomatát jelentett, tehát váltani már nem, de kuplungolni még kellett. Ha közelebbről is megnéznéd ezt a nyitott luxusfenevadat, nézd meg a Vanguard Motor Sales videóját!
A Buick Eight sorozatának mindegyik tagja a nagysikerű Fireball, vagyis magyarul „Tűzgolyó” fantázianevű erőforrást kapta, ami egy soros elrendezésű 8 hengeres motort jelentett és a hátsó kerekeket hajtotta. A V8-asok színre lépése előtt a sor-8-asok voltak a legerősebb variánsok, amiket elsőként az olasz ultra-luxus netovábbját jelentő Isotta Fraschini alkalmazott először még valamikor még a ’30-as években.
A Buick 8-as sorozatának további 3 tagjához hasonlóan a Special Fireball erőforrása is 4 064 köbcenti lökettérfogattal rendelkezett, ami ennek a modellnek az esetén 6,10:1-hez kompressziós aránnyal dolgozott. A 107 lőerős motor (78,75 kW) 275 Nm-nyi nyomaték leadására volt képes, az autó csúcssebessége többek között a felépítmény fajtájától is függött.
Ha kíváncsi vagy, milyen is egy sornyolcas bálna hangja, nézz bele az alábbi videóba, amiben egy 1941-es limuzint mutatnak be! Sajnos ’40-es phaetonról nem találtam felvételt, de ne izgulj, mind a 2 ugyanolyan szépen muzsikál!
A Buick a ’40-es formatervet a következő évre minimálisan átdolgozta, majd 1942-es típusait már egy teljesen átdolgozott vonalvezetéssel árusította. A GM luxus gyártója felfigyelt a phaetonok csökkenő népszerűségére, így a ’41-es modellévben már nem szerepelt a palettán.
Ez persze csak növeli a gyűjtői értéket, arról már nem is beszélve, hogy 1940-ben összesen csak 597 darab Special kabrió limuzin hagyta el a gyártósort. Ha részletesebben is érdekel ennek a gengszter autónak a története, keresd fel az RM Sotheby’s hivatalos oldalát!
