Gábor már gyermekkorában is rajongott nagynénje S100-asáért, ami 1975 óta a család tulajdonában áll!
Sokszor hallani régi autós történeteket, miszerint egy klasszikus jármű évtizedek óta egy család, vagy újkora óta a nagymama tulajdonában áll. Persze ezek időnként igazak is lehetnek, de legtöbbször kiderül, hogy csak a nagyfater emlékezett rosszul, ráadásul nem első, hanem ötödik tulaj.
Szerencsére a cikkben szereplő 100-as Škodáról tényleg elmondható, hogy 1975-ös forgalomba helyezésétől kezdve egészen pár évvel ezelőttig egy idős móri hölgy tulajdonában állt, akitől unokaöccse, Dévai Gábor vásárolta meg, s a lehető legnagyobb pontossággal fel is újíttatta!
D. Gábor a Klasszik Kasztni csatornájának adott interjús visszaemlékezése szerint mindig nagyon várta, hogy családja nagynénjéhez látogasson, többek között azért is, hogy beülhessen a fehér 100-asba. Pár évtized elteltével hozzá is jutott a csehszlovák családi autóhoz, melyre akkor adódott lehetősége, amikor a nagynéni nyugdíjba ment, s már nem volt tovább szüksége az autóra:
„Nagynéném jelezte, hogy elmenne nyugdíjba, és már neki nincs szüksége az autóra. Addig is gyakorlatilag közel 38-40 év telt el, nagyon ritkán használta, tehát ez a klasszikus vidéki használat: hétvégén bevásárlás, temető, ilyesmik.”
Miután Gábor megvásárolta az autót, azonnal el is küldte egy siófoki Škodákra szakosodott szerelőhöz, aki nagyjából egy év alatt ráncba szedte a csehszlovák járművet. Mivel a 100-ast nagyjából 30 éven át garázsban tartották, így kifejezetten jó állapotban volt, csak apróságokat kellett rajta javítani.
Ezt követően az 1,0 literes faros öt évet állt, majd 2020 elején új tulajdonosa ismét nekilátott az autó műszaki ellenőrzésének. Ezt a pár éves állást rosszul viselte, több probléma is felbukkant, például gondok akadtak az akkumulátorral és a tankban lévő benzin is berohadt. Mindez persze egy vérbeli veterán-rajongót nem riaszthat vissza, Gábor a nehézségeket sikeresen elhárította, s azóta nagy figyelmet fordít rá. Mi több, az interjúban elárulta, hogy fia is érdeklődik a retró dolgok és autók iránt, így csak idő kérdése, hogy ő is vezetni akarja!
Természetesen a felújítási munkálatok mellett Gábornak egyéb élményei is fűződnek az autóhoz. A videóban elmesélte, hogy egy alkalommal a rendőrség is utána eredt:
„Mentem itt a Törökbálinti úton 40 km/óráss sebességgel, mikor jelezték a szemben jövő autósok, hogy radar van. Hát én mosolyogtam, hogy 40-es tempónál úgysem lesz probléma. Ez így is volt, majd megfordult a rendőr és elkezdett villogni.”
Gábor érezte, hogy nem gyorshajtásért vették ki a forgalomból, a régi rendszámra tippelt, ám nem ez volt az indok. A rendőr állítása szerint az autó ki volt vonva a forgalomból, amin Gábor nagyon is meglepődött, ám a rend éber őre igazat állított!
Ha részletesebben is érdekel a fehér S100-as története, vagy hogy miért büntette meg a rendőr a büszke tulajdonost, nézd meg az alábbi videót. Amennyiben a nem indulna el, ezen a linken találod meg!
Ha kedveled a szoci és retró autókat, keress rá a csatornára. A Klasszik Kasztni nyáron forgatott egy kisfilmet egy Trabant 601 Universalról, amit tulajdonosa gyári állapotúra újított fel, a kombi utasterében NDK-s illatok terjengenek!
A zöld Trabi történetéről már korábban írtam egy összegző cikket, magát a videót itt lentebb nézheted meg.