2019. augusztus 18. | 11:44

1961-ben a Volkswagen bemutatta a Bogár egy tovább fejlesztett változatát, a szedán Typ 3-t. A faros limuzin akkora sikernek örvendett, hogy a cég rövidesen piacra dobta a kombi és fastback kivitelt is.

Az 1950-es évek végén a Volkswagen bővíteni kívánta kínálatát, és egy új, negyedik típus bemutatását fontolgatta. A nyugat-német óriás ekkor már 3 modellt szerelt: A Typ 1 Bogarat, a Typ 2 kisbuszt és a sportos Typ 14 Karmann Ghiát. A palettáról hiányzott egy családi autó, amit több kivitelben is lehetett árusítani.

Több évnyi fejlesztés után a VW az 1961-es Frankfurti Autószalonon leleplezte a Typ 3 névre keresztelt 2 ajtós szedánt, ami akkora sikernek örvendett, hogy már a rákövetkező évben megkezdték a 3 ajtós kombi, majd 1965-ben a 2 ajtós fastback kivitel szerelését is. A széria első tagját most virtuálisan is körbejárhatod!

Annak ellenére, hogy a VW a 3-as szériát családi autónak tervezte, a 2 ajtós limuzin és „Variant” kombi mellett megjelent egy sportos kivitel is, amit a Karmann Ghia kistestvérének szántak. Nyugat-Európában mind a 3 kivitelből lehetett rendelni, ám az USA-ba a szedánt nem exportálták. A Typ 14-hez hasonlóan ő is a Bogár műszaki megoldásait örökölte, a teljesen új formaterv ellenére csak minimális mechanikai változtatásokon esett át.

A Typ 3, egyes esetekben csak „VW 1500”, a német köznyelvben az Inge becenevet kapta, és az 1955 és 1974 között szerelt Karmann Ghia alvázát örökölte. Így mindkettejük tengelytávja 2 400 mm hosszú volt, ám ez utóbbi modell minden más tekintetben kisebb volt. Az 1500-as teljes hossza 4 225 mm, szélessége 1 605 mm, magassága 1 475 mm volt.

Európai riválisai közé tartozott például az NSU Typ 110 és a Citroën Ami. Az USA-ban a General Motors (bár koholt vádak alapján) a köztudatban legendásan veszélyesnek titulált modelljével, az amerikai létére farmotoros Chevrolet Corverrel vette fel a versenyt.

Önmagához híven a „Népek gyártója” nem sokat törődött az utastér optikai tuningolásával. A Bogárhoz hasonlóan kifejezetten spártai volt, bár mondjuk szerintem a 3 különálló krómozott műszerből álló óracsoport sportos megjelenést kölcsönzött a műszerfalnak. A kormány is kapott némi krómozást: a belső fél gyűrű a duda szerepét töltötte be. Figyeld meg az ajtókárpitokra szerelt „táguló rekeszeket”, amik az 1950-es évek Európájában az alsó-középkategóriás autók egyik jellegzetessége volt. Hasonlót a csehszlovák Velorexen is láthattál.

A műszerfal egy enyhén tömött műbőrborítást kapott, ami egy esetleges karambol esetén a személyi sérülés mértékét volt hivatott csökkenteni. Ne feledd, hogy akkoriban a biztonsági kormányrúd egy szinte ismeretlen fogalom volt, és a mai légzsákok elődjének tekintett ACRS rendszer megjelenéséhez is kellett pár év – amiket eleinte a luxusautók esetében is csak feláras extraként lehetett rendelni.

Ami mind a három 1500-asban közös volt, hogy kiviteltől függetlenül mindegyik 2 oldalajtóval készült, így az első ülések előre hajtásával lehetett hozzáférni a hátsó üléssorhoz. Igaz, a hátsó utasok a fastback tető miatt kicsit össze kellett húzzák magukat, viszont kaptak saját karfát és a hátsó ablakok is a költséghatékony pop out megoldással készültek.

A dupla csomagtartón kívül a német mérnökök a kalaptartó alá is terveztek egy, az utastérből nyíló rakodó teret. Míg a sofőrnek és az anyós helyén utazónak meg kellett osztozniuk egy közös hamutartón, a 2 hátsó utas egy-egy sajátot kapott. Bár az ő kartámláik nagyobbak voltak az első utasokénál, ezek is csak jelképes mérettel rendelkeztek. Míg az európai vásárlóknak be kellett érniük az elefántfülekkel, az amerikai fogyasztók opcionális extraként légkondit is rendelhettek új sportos csapott hátújukba. 

A Typ 3 még fastback kivitelben is ki tudta aknázni azt a piaci űrt, ami a Bogár és a kisbusz között tátongott. Ez pedig a csomagtér. A Bogárnak lényegében nem volt hasznos csomagtere, míg a kisbusz már bőven meghaladta egy személyautó méreteit, nem is beszélve a Ghiáról, ami kifejezetten sportautónak készült.

A Ghia alapjaira épített, ám annál nagyobb autó 2 csomagteret is kapott. Egyet a farmotorhoz illően előre, ami csak egy jelképes, 42 literes rakodótér volt. Az 1960-as Fiat 500 Giardinierához hasonlóan egyet hátra, a motor fölé is terveztek, ami szintén nem volt egy hodály, de már lényegesen több holmit lehetett belepaszírozni. Igaz, ez leginkább a Variant esetében volt jelentős, míg a szedán rakodótere saját kategóriájában átlagosnak, a fastback esetén viszont egész nagynak számított – persze a kivitel termetéhez viszonyítva. Less bele ebbe a restaurációs videóba és nézz körül az utastérben Te magad!

1965 nem csak azért volt fontos a Typ 3 életében, mert ekkor jelent meg a fastback kivitel, hanem azért is, mert a széria ettől az évtől volt rendelhető Európában 1 600 köbcentis erőforrással is – az USA-ban csak 1969-től volt elérhető. Az eredetileg 1 493 köbcentis léghűtéses motort a 3-as széria a Bogártól örökölte, melyen csak kisebb változtatásokat hajtottak végre.

A 4 hengeres boxermotor 2 kivitelben volt elérhető. Az „1500 N”, vagyis normál kivitel 44 lóerő leadására és 33 kW teljesítményre volt képes. Az „1500 S”, tehát sport variánst szintén az 1,5 literes erőforrással szereltek, ám ez már 53 lóerős, 110 Nm-es és 40 kW-os volt. A nagyobb teljesítményt többek között a kompressziós arány növelésével és Solex PDSIT porlasztók hozzáadásával érték el. A száguldás féken tartásáért dobfékek feleltek.

A hosszában szerelt motort az autó hátuljába illesztették. Mivel a Typ 3 is hátsókerekes volt, így a hajtást nem kellett előre vezetni, amivel a Volkswagen rengeteg pénzt és idő spórolt meg. Legnagyobb sebessége 135 km/h volt, s ehhez egy 8,4 literes 100 km-enkénti fogyasztás társult. A váltást egy 4 sebességes kézi padlóváltó segítette, viszont az USA-ban automata váltóval is kérhető volt. De hogyan is szuperál az utakon? Derítsd ki a videóból!

A veteránrajongók ízlése egy elég terebélyes skálán helyezkedik el. A 2 leggyakoribb nézet egy klasszikus felújítása esetén, hogy az autót eredeti, gyári állapotának megfelelően restaurálják, vagy inkább saját elképzeléseik szerint tuningolják. Ez utóbbi további alkategóriákra is bontható, mint például a hotrod és ratmobile rajongók köre. A Typ 3 fastback sem maradhatott ki a tuningolt veteránok köréből. Nézd meg, hogy a videóban szereplő modellből a gazdája milyen vagány lowridert faragott!

A Typ 3 gyártása 1961-tól 1973-ig tartott. Az autó 12 éves termelése alatt 2 542 382 példány talált gazdára. Utódjául a Volkswagen 1973-ban bemutatta az első generációs Passatot, aminek a 3 ajtós hatchback kivitele a Typ 3 Fastback kivitelének örököse volt. Az új modell az Audi 80-asból fejlődött ki, s annak egy megfizethetőbb változata volt.

Utána néztem, mennyiért is lehetne egy ilyen 1 500 köbcentis sportmasinát venni. Ahogy láttam, a hirdetések túlnyomó többsége a szedán és Variant kombikról szól, jó állapotú fastbacket szinte lehetetlen találni, s azok is újautó áron cserélnének gazdát.

A német e-bayen 1,5 literest nem is találtam, csupán egy 1,6-ost, amit a tulaj 18 500 euróért, kb. 6,0 millió forintért hirdet. Az amerikai Bring a Trailer oldalon már nagyobb szerencsém volt. A képen bemutatott 1967-es példány az aukciós ház 2019 februárjában 13 250 dollárért, vagyis megközelítőleg 3,87 millió forintnak megfelelő összegért talált új gazdára.

A Typ 3-as modellel a Volkswagen bebizonyította, hogy egy kisteljesítményű, ám cserében olcsó sportautóval is lehetséges nagy pénzeket kaszálni. Az igazat megmondva, nekem nagyon tetszik a fastback kivitel, de valamiért a Variantot mégis jobban a magaménak érzem – pedig nem vagyok egy hatalmas kombi rajongó.

Neked melyik kivitel jön be a 3-as sorozatból, s ha belevágnál egy Inge felújításába, Te a gyári paraméterek szerint, vagy a saját lelkivilágod szerint restaurálnád? További információért és képekért keresd fel a Bring a Trailer hivatalos oldalát!