1956-ban Amerikában a Jet-korszak épp fénykorát élte. De milyen modellek közül választhattál, ha csak a legjobbal érted be?
A #TOP amerikai sorozat 9. részében négy olyan limuzinról olvashattál, melyek az 1930-as évek Amerikájában a legelitebb és legdrágább, mondhatni maffia modellek voltak. Arra jutottam, hogy a folytatásban listázok pár olyan típust, amiket 1956-ban gyártottak és azt sugallták, hogy sofőrjüknek bizony bejött az élet!
Ma öt olyan amerikai luxusautót mutatok be, amit csak a legpénzesebb jenkik engedhettek meg maguknak. A tényszerűség kedvéért kizárólag Amerikában, az amerikai piacra szánt modellekről fogok beszélni, így az import típusok, mint a BMW 507 ma nem játszanak. Nézzük is, mely modellek esnek ebbe a kategóriába!
Lincoln Premiere, 1956
Elsőként el kell mondanom, hogy a múlt század közepi amerikai autógyártás merőben eltért a ma megszokott trendektől. Akkoriban az egyes gyártók modelljeit minden egyes modellévben műszakilag csak kissé, ám formaterv tekintetében pont annyira dolgozták át, hogy az zavaró legyen, s a lakosság a lehető legrövidebb idő elteltével lecserélje aktuális autóját, hogy ne tűnjön elmaradottnak.
Ez be is vált, mivel az 1950-es évek közepe és vége között egy autó átlagosan két évet töltött egy tulajnál – ehhez persze az is hozzátartozott, hogy a lakosság egy része rendelkezett annyi tőkével, hogy képes legyen ezt finanszírozni!
A szó szerinti éves átdolgozás természetesen borzasztóan drága volt, így a cégek ezt úgy oldották meg, hogy minden egyes évre előálltak egy új formatervvel, s azt műszaki, kényelmi és díszítőelemi felszereltségétől függően, mint önálló modellként árulta.
Akkoriban nem arról volt szó, hogy akinek SUV-ja vagy batár fekete limuzinja van, az a menő csávó. Akkoriban az autós menőzés a modellévtől és márkától függött. E két „adat” a társadalom nagy részével azt tudatta, hogy a tulajnak bejött az élet, míg a típus már csak a szűkebb, személyes körökben volt mérvadó. Így volt ez a Lincoln Premiere-rel is, amit a Ford luxusgyártója 1956-ban mutatott be, mint a Custom és Capri felett álló legdrágább modell.
Ahogy fentebb írtam, a Premiere jelentette a Lincoln választékának csúcsát. Ennek ellenére motor terén nem volt nagy választék. Az egyetlen lehetőség egy 6029 köbcentis, 205 kW teljesítményű OHV erőforrás volt, ami 544 Nm nyomatékon dolgozott. Legnagyobb sebessége 185 km/h volt, és 10,4 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100 km/órára. Mivel egy luxusautóról beszélünk, így a manuális váltó lehetősége kizárt volt. Egyedül egy 3 sebességes automata kormányváltóval lehetett rendelni.
Ha azt gondolod, az ’56-os Premiere egy extravagáns és polgárpukkasztó megjelenésű autó volt, nagyot tévedsz, ugyanis saját korában inkább konzervatív megjelenésűnek számított. Uszonyai csak alig lógtak ki a géptestből, ami nem is meglepő, hiszen a Ford „nem hitt” bennük, ráadásul krómfelületei is jóval visszafogottabbak voltak, mint kortársaié. Az 1957-es modellévre a Lincolnokat átdolgozták, ám érdemi változtatás csak az autók vonalvezetésével történt.
Ha részletesebben is érdekel az ’56-os Premiere, olvasd el a róla szóló írásomat, vagy nézz bele az alábbi videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Imperial Le Baron, 1955 – 1956
A Chrysler már 1926 óta használta az „Imperial”, vagyis „birodalmi” kifejezést, mint a cég legerősebb, legkényelmesebb és legnagyobb presztízsű típusa, ami 1955-től 1975-ig önálló gyártóként szerepelt a piacon. A kezdeti időszakban az Imperialokat kifejezetten az ő részükre tervezett alkatrészekkel szerelték, ám az idő múlásával egyre több Chrysler alkatrész került a méregdrága MoParokba, amitől megromlott az Imperialok hírneve, ráadásul az anyagok minősége is sokszor kifogásolható volt.
Ezek a tényezők nem tették lehetővé, hogy sikeresen felvegye a versenyt a Cadillac modelljeivel, a Lincolnnal és Packarddal, így az Imperial 1975-ben lehúzta a rolót, s majd 1990-ben, ismét, mint Chrysler típus bukkant fel.
A fenti negatívumok ellenére az Imperialok sikeres autók voltak. Ez annak is betudható, hogy a Chrysler felismerte, hogy teljesítmény és design terén nem tudják legyűrni a Cadillac modelljeit, ám egy kicsivel alacsonyabb árért és több extráért cserébe meg tudják növelni az eladásaikat.
Mikor 1955-ben legyártották az első Imperialokat, azok többnyire a Chrysler legsikeresebb modelljének, a C-300-asnak az átdolgozott változatai voltak. Az ’56-os modellévre az Imperialok csak kicsit változtak, az 1957-es modellek viszont már teljesen önálló tervezésű luxusautók voltak.
Az első generációs Imperialok, vagyis az ’55-ös és ’56-os modellek több olyan részlettel is rendelkeztek, amik a Jet-korszak idején nagyon divatosnak számítottak. Ez nem is meglepő, hiszen Virgil Exner tervezte őket, aki elindította az ’50-es évek formatervi „űrháborúját”.
A birodalmi márka példányait kétféleképpen lehetett megkülönböztetni egymástól. A kézenfekvő megoldás a típusjelölés ismerete volt. Az Imperialnak a 20 éves fennállása alatt 3 fő típusa volt. A legolcsóbb luxust a Custom típusjelölés jelentette, amit a Crown követett, s a választék csúcsán a Le Baron állt.
Emellett kivitel szempontjából is voltak egyéni jelölések. Az ’50-es években divatosnak számított a B-oszlop elhagyása, s az enélkül épített kupék a Newport, a limuzinok a Southampton jelölést kapták. A B-oszloppal rendelt modellek olcsóbbak voltak, de ezeket csak limuzin és kupé néven árulták.
Ha neked is bejön ez a különlegesen szép és drága limuzin, less bele az alábbi videóba, amiben egy 1956-os Southampton limuzint járhatsz körbe! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Packard Caribbean, 1955 – 1956
A lista következő gyártója már az 1950-es évek végén lehúzta a rolót, ám hatalmas nyomot hagyott az autózás történetében. A Packard volt az első gyártó, aki képes volt V12-es erőforrást előállítani, amit két darab V6-os motor egyesítésével hozott létre. Emellett az ’50-es években a márkát egyszerűen csak úgy emlegették, hogy a Packard az az autó, ami jóval visszafogottabb, mint a Cadillac, de sokkal nagyobb presztízsű, mint a Lincoln!
Ha úgy érzed, hogy a fenti képen látható ’56-os Packard ismerős valahonnan, az azért lehet, mert az erre a modellévre szánt, és az eggyel korábbi évben forgalmazott modellek között csak apró változtatások történtek, ráadásul a ruszkik az ’55-ös Patrician modelleket, mint GAZ – 13 „Csajka” gyártották.
A Caribbean a Patriciant követve a Packard legdrágább modellje volt, amit a Lincoln Premiere-hez hasonlóan csak egyféle motorral és váltóval volt elérhető. Ez egy 6132 köbcentis V8-as volt, amihez a saját fejlesztésű, kétsebességes „Ultramatic” automata váltó csatlakozott. Mindez 310 lóerő (231 kW) és 549 Nm nyomaték leadását tette lehetővé. Csúcssebessége 187 km/h volt és 10,2 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100-ra, ami akkoriban nagyon gyorsnak számított – plusz infó: Az izomautók hivatalos megjelenése előtt az USA-ban minden autót, ami 11 másodpercnél gyorsabban futotta a 100-at, azt izomautónak tekintették!
Annak ellenére, hogy első ránézésre az ’56-os Packard modellek is ugyanolyan extravagánsnak tűnnek, mint a Jet-korszak modelljei, vonalvezetésük akkoriban konzervatívnak számított. Ezen kicsit lendített a fiatalos, 3 tónusú opcionális színkombináció, illetve a dupla hátsó antennák, amik akkoriban nagyon vagány extráknak számítottak.
További érdekesség, hogy az ’56-os modellévre a Packard beltere is megújult. Az ülések ülő részeit és támláit nem rögzítették, mivel azok egyik oldalát szövettel, másik oldalát bőrrel húzták be, hogy a sofőr kedvére tudja cserélgetni a mintákat. A legenda szerint egy erősebb fékezés esetén a párnák és támlák elszálltak, és olyan hatást keltettek, mintha az utastérben párnacsatáztak volna.
Ha kíváncsi vagy, miért számított típushibának a váltó eltörése, vagy az, hogy mik is azok a „katedrális fények”, olvass bele az ’56-os Packard Caribbeanről szóló cikkembe és nézz bele az alábbi videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Cadillac Eldorado Biarritz & Seville, 1956
Ha borzasztóan drága amerikai luxusautókról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a General Motors legdrágább márkájáról sem, ami az 1950-es években a jenki utak verhetetlen bajnoka volt. A Cadillac 1953-ban mutatta be az Eldorado modellt, ami a V-jelű gyártó egyik legelismertebb típusává vált.
Az eleinte csak kabrió kivitelben rendelhető luxusgép történetében 1956-ban történt elsőként érdemlegesebb változás, amikor már kupé kivitelben is rendelhetővé vált. A puhatetős változatok az Eldorado Biarritz, a hardtop (B-oszlop nélküli) kupék pedig az Eldorado Seville nevet kapták. 1957-ben jelent meg a limuzin kivitelű, öngyilkos ajtókkal szerelt Eldorado Brougham, ami saját korának legdrágább, még a Rolls-Royce modelleknél is borsosabb vételárú autója volt!
Az ’56-os Eldorado modelleket egy 5644 köbcentis, OHV V8-as erőforrással szerelték, amely 305 lóerő és 542 Nm nyomaték leadására volt képes. A GM luxuautója 10,8 mp alatt érte el a 100 km/órás tempót és legnagyobb sebessége 190 km/h volt. Ezek az értékek akkoriban nagyon jónak számítottak, de azt sem felejtsük el, hogy az autó öntömege 2300 kiló volt!
Az ’56-os Eldorado a siker jelképe volt, amiből minden valamire való hírességnek volt legalább egy. Az ’56-os Eldoradókat minden olyan extrával felszerelték, ami akkoriban nagyon menőnek számított. Ide tartozott például a légkondi, a fehérfalú gumi, szervó, a fékrásegítő és automata kormányváltó is.
Ha jobban utánajárnál a Caddy Eldorado modellek korai fejlődésének, olvasd el a róluk szóló #Top típustörténet kulcsszavú cikkemet, és less bele az alábbi ’56-os Biarritz modellről szóló videóba. Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Continental Mark II, 1956 – 1957
Jogosan hihetnéd, hogy a mai lista legdrágább és legmenőbb tagja a Cadillac Eldorado, ám egy sportos kupé mégis bőven túlszárnyalta. Ez pedig nem más, mint a Ford rövid életű luxusgyártójának, a Continentalnak a Mark II-es típusa, ami 10 000 dolláros árával az 1956-os modellév legköltségesebb amerikai autója volt. Érdekesség, hogy Elvisnek is volt Mark II-es Continentalja, melynek beszerzéséről külön legenda szól.
A Continental típusjelölés még az 1930-as években bukkant fel elsőként, mint a Lincoln egyik legelitebb modellje. A széria olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a termelést követő 10+ évben a Ford tonnaszámra kapott leveleket, hogy mikor érkezik az új modell.
A Ford kapott a lehetőségen, s az új Continental modellt nem mint Lincoln típus, hanem önálló gyártóként mutatta be. A Lincoln fölé helyezett luxusgyártó célja az volt, hogy legyűrje a Cadillac modelleket, ám a Ford minden egyes eladáson 1000 dollárt bukott, így az ’58-ban megjelenő Mark III-asok már átcímkézett Lincoln kupék és kabriók voltak. A Continental hírneve modellévről modellévre romlott, így a Lincoln – Mercury úgy döntött, hogy az 1960-as Mark V modell után megszüntetik a Continental gyártót, s 1961-től ismét mint Lincoln típus tért vissza.
Annak ellenére, hogy a Continental alig pár évig létezett önálló gyártóként, az első két évben le tudta gyűrni a Cadillac modelljeit, mint az USA első számú luxusgyártója. Ez hatalmas eredménynek számított, mivel a Duesenberg és a Model J megszűnése óra egy márka sem tudta maga mögé utasítani a General Motors V-jelű gyártóját.
A Mark II-eseknek még az alapmodelljei is minden olyan kiegészítővel rendelkeztek, amik akkoriban borsos extráknak számítottak. Többek között ide tartozott a szervó, fékrásegítő és fehér falú gumi is. Az egyetlen opcionális extra a légkondi volt.
Motor terén az ’56-os Mark II-esek egyeztek a velük azonos évben szerelt Lincoln Premiere-ekkel, így ők is ugyanazt a 6029 köbcentis V8-as erőforrást kapták meg, amit kissé átdolgoztak. Míg a Premiere modellek csúcssebessége 185 km/h volt, a Mark II-esek 198 km/órás iramot is elérték.
Ha közelebbről is megnéznéd ezt a kontinentális V8-ast, nézz bele az alábbi videóba, amiben Elisabeth Taylor kék kupéját mutatják be. Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
A fenti öt luxusautó mind az 1956-os modellév legnagyobb elismerésű modelljei közé tartozott, melyekkel bárki bátran téphette a kontinens útjait. Mit gondolsz, ha te ’56-ban amerikai olajmágnás lettél volna, a fenti öt autó közül melyiket, vagy melyikeket választottad volna?
Oszd meg velünk a véleményed, és nézz bele az alábbi galériába!
