2023. február 27. | 14:17

Ez nem biztos, hogy etikailag egy elfogadható lépés annak fényében, hogy az ország más területein mekkora tüntetések zajlanak az akkugyártás ellen.

Frissítés:

Az ATV megkereste a napokban Kistelek polgármesterét, aki elmondta, hogy nem valósul meg a titkolózás közepette megszavazott akkumulátorgyár. A tevékenységnek igen magas víz- és energiaigénye van, a vezetés azonban csak a vízigényre koncentrált.

Emiatt hamar kiderült, hogy Kistelek elektromos hálózata nem rendelkezik azzal a kapacitással, amire a gyárnak szüksége lenne. A bővítés bár felmerült opcióként, az MVM ezt öt év alatt tudná kivitelezni, a gyárat építő vállalat viszont 2,5 évnél többet nem hajlandó várni.

Emiatt a város mellé tervezett 500 milliárdos akkumulátoripari beruházás elmarad. Kistelek polgármestere, Nagy Sándor elmondta, hogy sajnálja a projekt elkaszálását, mert munkahelyeket teremtett volna a lakosoknak és iparűzési adót a városnak.

Több száz milliárdos projektről volt szó, amikor a város polgármestere a település ipari park részén eladott 12 hektárnyi földet egy vállalkozásnak. A dolog érdekessége, hogy a lakosok erről semmit sem tudtak, a képviselőtestületnek pedig csak felszínes részleteket árultak el - írja a 24.hu

Bár elmondásuk szerint többen is sejtették, hogy akkumulátorgyárról lesz szó, hiszen jelenleg a kormány nagyon támogatja ezeket a beruházásokat. Céljuk az, hogy Magyarország akkugyártó nagyhatalaom legyen 2030-ra. Csak az a kérdés, hogy milyen áron?

Mert bár az akkugyártást lehet normális körülmények között végezni, ahol nem szennyez és szigorúan betartatott szabályozások kötik a gyártó kezét. Viszont a gödi és komáromi példákból kiindulva Magyarországon ez nem mindig valósul meg, a helyiek súlyos környezeti terhelésről és szennyezésről számolnak be.

Így nem csoda, hogy azokon a helyeken, ahol a kormány további ilyen jellegű gigaberuházásokra készül, ott aggódnak az emberek. Emiatt Gödön, Győrben és Debrecenben is heves tüntetések zajlanak, főleg utóbbi nagyvárosban tiltakoznak a lakosok.

Nemrég a gyár építésének bejáratait is elállták és farkasszemet néztek a rendőri sorfalakkal. Emellett a közmeghallgatásokon hazaárulónak nevezték a főispánt és a cég képviseletét is arra szólították fel, hogy menjenek haza.

Kistelek esete azért különösen furcsa ebben az amúgy is feszült helyzetben, mert a lakosok és a képviselőtestület megkérdezése nélkül kezdett bele a projektbe a polgármester. Ennek ellenére egy nem kivételével a testület megszavazta a telek eladását, amin egy 500 milliárd forintos gigaberuházás indul majd el.

Az akkugyártáshoz köthető tevékenységet végző kínai-kóreai cég a kecskeméti Mercedesnek, illetve a még épülőben lévő debreceni BMW-gyárnak is szállítanak majd alkatrészt. A hivatalos jegyzőkönyvből kiderül, hogy a tervek szerint az áram- és vízigénye az magas lesz.

A polgármester az Európa-Center-Miskoplc Kft.-vel tárgyalt a terüelt értékesítéséről. A gyors és titokban zajló tárgyalásokat azzal indokolta egy interjúban, hogy vannak az életben olyan dolgok, amiknél gyorsan kell dönteni. Elmondása szerint a testületnek most nem volt erre több ideje.

A testület egyébként minimális információ birtokában is megszavazta a földterület eladását. A pénzügyi bizottság vezetője azt mondta, hogy ennyi információ alapján is lehet felelősségteljes döntést hozni, aki erre nem képes, az nem képviselőnek való.

Ahogy a korábbi hasonló esetekben, itt is arra hivatkozik a politikai vezetés, hogy munkahelyeket és adóbevételeket teremt a városnak a gyár. Ezzel szemben pontosan ugyanaz a probléma, mint a többi beruházásnál, hogy mindenzt a lakosok megkérdezése és egyeztetés nélkül végzik.

Sturcz Bertalan/ Alapjárat