Egy kicsit nézzen mindenki magába és fogadja el a tényt, hogy lassan megfőzzük magunkat ezen a gyönyörű bolygón. Muszáj lesz észszerűbben felhasználnunk a sokszor környezetterhelő módon megtermelt energiát, ehhez pedig kis, praktikus autók kellenek. Valami hasonló, mint a XEV Yoyo - persze amíg maradunk a városon belül.
Az elmúlt évszázadok során az ember is nőtt, az utóbbi időben viszont az autók is hatalmasat híztak. Ezt mind annak fényében tették, hogy mi elvileg fejvesztve védjük a környezetet. Tényleg, kedves autógyártók? 3 tonnás SUV-kal? Na, ne röhögtessenek. Ez masszív álszentség, amit sajnos az emberek elfogadnak.
Pedig a kisautók annyival praktikusabbak és mindent összevetve környezetkímélőbbek voltak. Nem csak általánosságban, de egy zsúfolt, szmoggal kitömött nagyvárosban is. Hiszen amikor a parkolók között centizik a Range Rover, akkor mekkora király már a Ford Ka?
Tehát a közlekedő is boldogabb és a bolygó is boldogabb lenne, ha ilyen autókban ülnénk. De hova lettek ezek a típusok? Kikoptak, hiszen senki sem mer kisautóba ülni a sok dömper között. Ez valahol érthető, valahol értelmetlen, de kellenek még kisautók, mert tudom, hogy valahol élnek még olyan emberek, akik szeretik a racionális döntéseket.
És akkor most engedd meg, hogy beleköpjek a szembe szélbe, hiszen a XEV Yoyo csak szellemiségében egy ilyen autó, besorolásában már annyira nem. Hiszen a bemutatón többször is elhangzott, hogy nem egy olcsó tömegtermék elkészítése volt a cél. Hanem egy olyan praktikus és ügyes városi kisautó, amelyet a cukiság-faktora fog eladni a felső-középosztálybéli embereknek. Mennyivel vidámabb hely lenne a parkoló a körmös előtt, ha ilyenek állnának ott az Audi Q5-ök helyett?
Tényleg cuki
Aki ismeri a kisautós szegmenst, annak biztosan beugrik pár formai gag a Yoyo láttán. Hiszen az ajtó díszléce kicsit a Smart Crossbladere emlékeztet és mintha lennének rajta elemek a Toyota Aygo X-ből is. Aztán lehet, hogy ezek csak rosszindulatú összehallások, hiszen annyira nem tudnak megmozgatni a kínai villanyautók.
Bár ez nem teljesen ázsiai, hiszen az XEV egy kínai hátterű, ám mégis olasz márka, amely egy startupból jött össze. Nem is kellett sok a Yoyo megszületéséhez, hiszen 2017-óta tervezgetik a modellt, 2018-ban már működő prototípusa volt. Aztán 2021-ben el is indulhatott, míg 2023-ig kellett várni a jelenlegi MY23 jelű modellre, ezeket próbálhattuk most ki.
Az egész autó olyan, mint egy kapszula. A futurisztikus, űrhajós filmekben végül ilyen kabinnal mentik meg az utolsó életben maradt szereplőket. Ehhez hűen pedig az ajtajai is egy nagy sokszöglegű üvegtáblát adnak ki, pedig az alja nem az. Valahogy eltűnik benne elektromosan az ablak, bár érzésre nagyon vékony és könnyű egység, minden ajtócsapódást erős rázkódás kísért.
Belülről is inkább a mókás és vidám dizájn dominál a csúcstechnológia felett, de amire az autó született, arra nem is kell több. Kicsit talán rosszul is lehetnek egyesek a rengeteg műanyagtól, de fogadjuk el, hogy ez az autó egy lift, amit mi vezetünk. Beszállunk, hangtalanul odébb visz és kiszállunk. Annyi különbséggel, hogy a Yoyoba szorult némi móka is.
Flippergolyó a város akadálypályáján
Kisautót mindig szórakoztatóbb vezetni, mint a nagyot. Ebben nincsen semmi tudomány, csupán egyszerű fizika. A kisebb test könnyebb, ezáltal könnyedebben is mozog. A startvonaltól lepadlózva nem váltotta meg a világot, nem adja azt a villanyautós megőrülést, amit eleinte mindenki felprogramozott, de speciel nekem ez nem is hiányzott.
Szűk pályát kaptunk, ami önazonos, lévén, hogy egy városi kisautót szeretnének eladni, ami a táplálékláncban éppen csak a mopedautók fölé sorolható. Viszont a Tour De France-t beletekertem a kormányba a legtöbb akadálynál, ami szerintem pont egy ilyen autónál nem előnyös. A futómű és a felépítés megadja a gokartos élményt, a kormányzás ehhez egy kicsit túl lett áttételezve, hiányzik a közvetlenség.
Eleinte meg sem mondta volna, hogy csupán 10 lóerő olyan ügyesen mozgott a bóják között. Nem mondom, hogy kanyar után kilőtt, de azt sem éreztem, hogy szenvedek és tűzfal mögé taposom a gázpedált. Hiszen amikor kell, akkor egészen ugrik a Yoyo, hiszen pár másodpercig akár 15 lóerő körüli teljesítményre is képes lehet.
Elhiszem, ha furcsán nézel ilyen játékautós számadatok alapján, de mit vársz egy városi kisautótól, ami alig 2,35 méter hosszú és két személyes? Csak azt értsd meg, hogy ez a város táblán belül jelenti a megváltást, azon kívülre nem való. Nem is akarták soha oda tenni, ezzel még az M0-s autóutat sem erőltetném, ha nem muszáj, hiszen 85-90 km/óra körül vége a dalnak.
De a dugóban szüttyögésre, szűk helyeken való manőverezésre, parkolásra és hétköznapi rohangálásra bőségesen elég lehet a legtöbb embernek még akkor is, ha ezt nem ismerik be maguknak. Tudom, hogy ezzel nem lehet villantani a szomszédnak, de nulla helyi kibocsátással és az arányaiban alacsony energiafelhasználással egy kicsit mindenkiért teszel.
Alig kér enni a hátsó merev hídra szerelt villanymotor és a 10,3 kWh-s akkumulátornak sem kell sok áram. 220 voltos konnektorról csupán 4 óra feltölteni, ami remek érték, de ennél van egy még gyorsabb töltési lehetősége a Yoyonak. Hiszen ha kell, akkor a seggén kinyitott kis ajtón keresztül is cserélhetjük az akkumulátorokat. Ez nagyjából 3-5 perces folyamat és ismét rendelkezésre áll papíron 150 kilométer.
Ami a valóságban inkább 100-120 az előadók szerint, de még ez is elég. Azt is kiszámolták, hogy Olaszországban az átlag autós napi 60-70 kilométernél nem tesz meg többet, így az volt az egyik tervezési szempont, hogy ennyit a legzordabb körülmények között is tudjon a Yoyo. Persze az akkucserével ez még jobb, főleg, hogy a szülőhazájában egyre több ilyen cserepontot telepítenek, jellemzően a nagyvárosokban.
Az autómegosztó szolgáltatások álma
Hiszen ezzel az akkucserés módszertannal a Yoyo nagyjából úgy működik, mint az elektromos rollerek. Ezt sem kéne órákig a töltőn pihentetni, hanem csak kiszállni és percek alatt tele aksikkal megtölteni. Termelheti tovább a pénzt és a töltőhelyeket sem foglalja feleslegesen.
Emellett talán cégeknek lehet még ideális választás, hiszen ha visszaigénylik az áfát, akkor vállalhatóbb a 6,6 milliós kezdőár. Kissé erősnek érzem ezt az árat egy ilyen autóért, hiszen 8,8 millióért már van Dacia Spring, ami bár 25 százalékkal drágább, viszont pont négyszer - drágább kivitelnél hatszor - erősebb, kétszer ennyi ember fér bele, miközben WLTP szerint a vegyes hatótáv 230, a városi 305 km.
Persze tudom, nincs meg ugyanez a cukiság-faktor és nem is forog utána annyi kíváncsi tekintet, mint a Yoyo után. Ezt el kell ismerni az olaszoknak, az autó egyedi és megjegyezhető, akárhogy is fogadja az utca embere, valami cifrát biztosan reagál rá. Viszont nem tudom, mennyire kiüthető cuki-ligán belül a Fiat 500e és a Mini Cooper SE.
Ezek a klasszikus cukik elég erősen tartják magukat a trónon, bár előbbi 15,5 millió felett indul, míg utóbbiért szűk 12,6 milliót kell kicsengetni. Ezzel együtt persze sokkal komolyabb autók és minden adatban odavágnak, miközben elég jelentősen az árban is. Mégis úgy gondolom, hogy a Yoyónak lehet esélye, ha nem is a magán-, inkább a mobilitásmegosztó és a vállalkozói szférában.
Hiszen egy ötletes, takarékos és környezetbarát kis gyösz, amivel a zsúfolt óvárosok szűk utcáinak legnagyobb királyai lehetünk. Elfér mellettünk egy utas, eltűnik benne némi bevásárlás és esőben sem fogunk megázni. Ha elfogadjuk, hogy egy a kényelmet túlnyomórészt mellőző kapszula, akkor nagyon boldogok leszünk vele.
