2021. május 05. | 15:51

Hagyományos és tisztán elektromos hajtáslánccal szerelt modelleket is kínálnak majd.

A dél-koreai Hyundai Motor hivatalosan is bejelentette, hogy prémiummárkája, a Genesis idén nyáron debütál majd Európában. Elsőként a cég zászlóshajójának számító G80 szedán, valamint a GV80 SUV érkezik a világ leggyorsabban fejlődő elektromosjármű-piacának számító öreg kontinensre. A gyártó modelljei immáron Magyarországon is megrendelhetőek.

A Genesis 2015-ben indult, mint a Hyundai önálló luxusdivíziója, a cél pedig egyértelműen az volt, hogy olyan prémiummárkákkal vegye fel a versenyt, mint a BMW, a Mercedes-Benz és a Lexus. A cég hagyományos, belső égésű motorral szerelt modelleket és tisztán elektromos autókat egyaránt fog értékesíteni az európai régióban.

„A villanyosított G80 lesz az első teljesen elektromos Genesis, amely Európába érkezik. Majd további két akkumulátoros elektromos autó következik, így az európai vásárlók az első évben három emissziómentes Genesis modell közül választhatnak” – olvasható a Genesis Motor Europe hivatalos közleményében.

Már júniusban lehet rendelést leadni a Genesis G80 szedánra, valamint a Genesis GV80 SUV-ra, míg az új G70 szedán és a GV70 SUV nem sokkal később követi majd őket a sorban.

„Bár a Genesis autói jelenleg közvetlenül a Lexusok szintje alatt helyezkednek az Egyesült Államok piacán, minden bizonnyal egy kis időre lesz szükség, amíg Európában igazán képesek lesznek kitűnni, köszönhetően a nívós európai luxusmárkák által fémjelzett versenyhelyzetnek” – nyilatkozta Lee Seung-hwan, a Daishin Securitis elemzője.

Ugyanakkor Lee meglátása szerint a Genesis márkának bőséges tér áll rendelkezésre a növekedéshez a kontinens piacán, hiszen a dél-koreai cég sokkal versenyképesebb árú EV-ket kínál, mint az európai autógyártók.

A tisztán elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése az elmúlt év során csaknem megháromszorozódott Európában, vagyis több mint 1,3 millió hálózatról tölthető jármű talált gazdára. Ezzel a kontinens teljes újautó-piacának több mint 10 százalékát ezek a járművek adták – derül ki az ACEA, az Európai Autógyártók Szövetségének adataiból.

Az autógyártók egymás után mutatják be új villanyautóikat annak érdekében, hogy képesek legyenek megfelelni az egyre szigorúbb emissziós normáknak. Európa legnagyobb gyártója, a Volkswagen, folyamatosan bővíti a tisztán elektromos ID modellcsaládot. Az ID.3 és az ID.4 után az idei Sanghaji Autószalonon mutatták be a kimondottan a kínai piacra szánt ID.6-ot. Ezzel szemben a prémiummárkák sokkal inkább a csúcskategóriás modellekre koncentrálnak. Ilyen például az Audi e-tron, a BMW i4 vagy a Mercedes EQS.

Az 2021-es első negyedévben a Genesis eladásai 165 százalékkal nőttek Dél-Koreában, míg az Egyesült Államokban több mint a kétszeresére emelkedtek. Emellett a Hyundai prémiummárkája a múlt hónapban mutatkozott be Kínában.

Genesist vásárolnál? Ne habozz tovább, és keresd fel a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit telefonon (+36203663447) vagy e-mailben!