2023. május 25. | 12:31

Ezt pár nappal azután mondta, hogy bemutatták az új 5-ös BMW-t és annak elektromos változatait is, amelyek a részleteken felül tényleg egyformák.

Néhány gyártó jó példa arra, hogy elektromos modelljeik egy idő után mennyire megváltoztak az alapokhoz képest. Ez valahol természetes, hiszen egy elektromos autó hajtásláncának másfajta helyigénye van, mint egy belső égésű motorral szerelt autóénak.

Hiszen a padlóba szerelt akkumulátorhoz ideális a nagy tengelytáv és az orr-részben is legfeljebb a gyűrődőzóna helyigényes. Az inverter és a töltésszabályzó nem olyan nagyok, a villanymotor meg jellemzően valamelyik tengelyen (vagy mindkettőn) helyezkedik el.

A Mercedes EQ-modelljeinél látványosak ezek a dizájnfogások az alapmodellekhez képest. Hiszen elég összehasonlítani egy EQE és egy E-osztály formavilágát, amik között bár van hasonlóság, határozottan furább az elektromos. Az is tény, hogy míg az E-osztály légellenállási együtthatója 0,23, addig az EQE szedáné 0,20, ami lényegesen jobb.

Ezzel szemben a vetélytárs, a BMW más síkon gondolkodik. A kérdést, hogy egy elektromos autónak miért kéne másképpen kinéznie Domagoj Dukec, a BMW dizájnrészlegének vezetője tette fel.

Elmondta, hogy egy elektromos autóban pontosan ugyanarra vágyik, mint egy belső égésű motoros kivitelben. Úgy fogalmazott, hogy ő ugyanaz a személy, ugyanazt az élményt szeretné, nem akar mindent teljesen másképpen kezelni vagy látni.

Kijelentése annak fényében is tükrözi egyébként a márka autóinak megjelenését, hogy a nemrég megjelent BMW i5 alig tér el a sima 5-ös modellektől. Hasonló azonosság van a 7-es és i7-es, illetve az X3-as és iX3-as között is.

A BMW egyetlen modellje, ami igazán furcsa és futurisztikus, az az iX, viszont annak nincs is belső égésű motorral szerelt megfelelője. Az csak szimplán egy elektromos luxusautó.

Dukec elmondta, hogy az elektromosítási láznak nincs valós hatása a dizájnszabadságra. A beltérben az emberek még mindig ugyanott ülnek, ugyanúgy kezelik a járművet. A benzines és dízel modellek között sem tesznek különbséget, a motortér sem kell nagyban eltérjen - bár az biztos, hogy egy sorhat helyigényesebb, mint egy villanymotor és annak tartozékai.

Azt is hozzátette, hogy nem akarják a vásárlókat dizájnfogásokkal rákényszeríteni más modellekre. Aki a formát szerette meg és nem a hajtásláncot, annak megmarad a szabadsága, hogy ugyanazon kasztni alatt különböző hajtásmódok közül válogathasson.

BMW