A XX. században a Cadillac az amerikai piacon a legkimagaslóbb minőség, luxus és státusz igazi szimbóluma volt. Ezért a címért persze a legtöbb luxusgyártó is ringbe szállt, ám a ’80-as évekig egyik jenki márka sem tudta letaszítani a trónjáról. A General Motors luxusgyártójának végül az NSZK-s modellek, vagyis a német prémiumok vetettek véget, s azóta sem tudta visszaszerezni korábbi fényét.

1967 Cadillac Calais, barna limuzin, elölnézet, jobbról döntve
A Cadillac egészen a ’80-as évekig az USA verhetetlen luxusmárkája volt. A képen: 1967 Cadillac Calais limuzin

Ugorjunk vissza pár évtizedet, amikor még a GM „V” jelű gyártója uralta az észak-amerikai elit garázsait. Ma három olyan modellt mutatok be, amelyek a Caddy hajdani címére pályáztak, de trónbitorlásuk sikertelenül zárult.

Azért azt előre hozzáteszem, hogy egyik modellről sem mondható el, hogy olcsó Cadillac másolatok, ezek a modellek is sokat hozzátettek mind az amerikai, mind a globális motorizáció fejlődéséhez! Az előző részben 6 típusról, többek között az 1924-es Isotta Fraschini Tipo 8A-ról, az 1956-os Continental Mark II-esről és az 1928-as Duesenberg Model J-ről olvashattál. Lássuk is, mely modellek kerültek bele a mai listába!

Packard Caribbean, 1955 – 1956

A Packard egy méltatlanul elfeledett amerikai gyártó, ami fennállása alatt a legelitebb automobilok egyike volt. 57 éves működése alatt egyetlen szlogene volt: „Ask the man who owns one!”, vagyis kérdezze azt, akinek már van!

Ez a hat szóból álló mottó azt sugallta, hogy minden tulaj csak jót tud mondani saját Packardjáról, ráadásul könnyen megjegyezhető volt. Sajnos az ’50-es évek nem kedvezett a független gyártóknak, így szövetségre lépett a Studebakerrel, ám egyikük sem élte túl a ’60-as éveket. Ha úgy érzed, hogy ezt az ’55-ös modellt már láttad valahol, az nem véletlen. A szovjetek erről a típusról másolták a GAZ – 13-as Csajkát!

1955 Packard Caribbean 400, fekete egytónusú kabrió, elölnézet, balról
Az ’55-ös és ’56-os Caribbean a belépőszintű és középső árkategóriás Cadillac modellekkel versengett. A képen: 1955 Packard Caribbean 400 kabrió

A Packardok népszerű luxusautók voltak, a kritikusok gyakran utaltak úgy a márkára, hogy jóvalta visszafogottabb, mint a Cadillac, de jóval nagyobb presztízsű, mint a Lincoln. Az 1955-ös modellévre a Packardokat teljesen átdolgozták, ám ’56-ra csak kisebb ráncfelvarrásokon estek át.

1955-ben a Caribbean a csúcsmodell Patriciant követő legdrágább volt, és az olcsó és középső árkategóriás Cadillac modellekkel szállt ringbe. Nagyszerű autók voltak, ám néhány gond mégis adódott, ami miatt nem tudta legyűrni a Caddyt.

Az első szempont, hogy ’55-re a vásárlók már elkönyvelték, hogy a Packard egy luxusgyártó, ám nem ér fel a Cadillac szintjére, ráadásul megjelenése még az ’50-es évek Jet korszakához képest is túlzottan konzervatívnak számított. Emellett az ’55-ös modelleken gyári típushibának számított, hogy az 5766 köbcentis, 275 lóerős (205 kW) V8-ashoz egy kétsebességes automata váltót párosítottak, ami rossz döntésnek bizonyult, mivel a motor időnként eltörte a váltót! Ez azért elég nagy baj, ha a nemzet legelitebb márkájával akarod felvenni a versenyt.

1956 Clipper Custom hardtop kupé, fekete, elölnézet, balról döntve
1956-ban a Clipper önálló márkává vált, ám csak apró részleteikben különböztek a Packardoktól. A képen: 1956 Clipper Custom hardtop kupé

A Packard helyzetét csak tovább rontotta, hogy a palettáján nem szerepeltek hardtop limuzinok, vagyis B-oszlop nélküli limuzinok. Ezek akkoriban nagyon divatosnak számítottak, a B-oszlop elhagyása a kabriózás érzetét keltette.

Ami szerintem a legnagyobb hiba volt, hogy ’56-tól a legolcsóbb modellek, a Clipperek már nem mint Packard modellekként szerepeltek a piacon, hanem Clipper márkás autókként jelentek meg a katalógusokban. Ez önmagában jó ötlet lett volna, hiszen a cég a belépőszintű luxusautók piacára is betörhetett volna, ám a Clipperek formaterve csak minimálisan különbözött a Packardokétól, így könnyen össze lehetett téveszteni őket.

Ha részletesebben is érdekel a konzervatív űrhajó története, olvass bele a kapcsolódó írásomba és nézd meg Jay Leno videóját! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg!

Imperial Le Baron, 1969 – 1973

Gyakran hallani, hogy az Imperialokat Chrysler típusként emlegetik, ám ez egy pontatlan megfogalmazás, ami csak részben igaz. Az Imperial, magyarul „birodalmi” jelző elsőként 1926-ban jelent meg, és a Chrysler legelitebb modelljei voltak.

1955 Imperial Newport orra és logó, elölnézet, szemből
1955-től 1975-ig az Imperial mint önálló gyártó szerepelt a piacon. A képen: 1955-ös Imperial Newport orra és embléma

Mivel Walter Chrysler konszernje megelégelte, hogy a cégcsoport legdrágább autói, a Chryslerek is csak a drágább Oldsmobile és Buick típusokkal vehették fel a versenyt, 1955-ben az Imperialt önálló gyártóvá nevezték ki, hogy felvegye a versenyt a Cadillac járművekkel.

Nagyszerű újításnak számított, hogy az Imperialokat csakis a számukra kifejlesztett alkatrészekkel szerelték, ám a ’70-es évekre egyre több „márka idegen” MOPAR elem került a luxusautókba, ami sokat rontott a cég hírnevén.

1975-ben az Imperial mint önálló gyártó lehúzta a rolót, majd a név 1990-ben, ismét mint Chrysler típus tért vissza. A mai napig ezek voltak az utolsó Chrysler Imperialok.

1973 Imperial Le Baron, sárga kupé, elölnézet, jobbról
5,98 m-es hosszával az 1973-as Le Baron a valaha gyártott leghosszabb személyautó. A képen: 1973 Imperial Le Baron landau kupé

A ’69-ben bemutatott Le Baronok továbbra is a márka legdrágább modelljei voltak, amiket a Crown modellek követtek. Az ebben az időszakban gyártott Chrysler márkás autókat, tehát a Plymouth és Dodge modelleket, Chryslereket és Imperialokat a korszakban népszerű „fuselage” formatervi irányzat szerint tervezték, ami annyit tett, hogy az elnyújtott géptest oldalait lekerekítették, hogy egy repülő géptestét imitálja. A név találó, a „fuselage” angolul a repülőgép törzsét jelenti.

A generáció tagjai közül kiemelkedik a ’73-as Le Baron limuzin és kupé, mivel ezek voltak a valaha gyártott, leghosszabb sztenderd hosszúságú autók, amiket tömegtermelésbe állítottak. A ’73-as limuzinok 5,98 m hosszúak voltak. Ekkora limuzint azóta sem gyártott egy cég, még a Cadillac sem.

Ha közelebbről is megnéznéd ezt a szárazföldi yachtot, nézz bele az alábbi videóba! Amennyiben nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.

A Chrysler tudta, hogy esélye sincs legyűrni a Cadillac modelljeit teljesítmény és presztízs terén, ám rájött, hogy ha az Imperialokat olcsóbban adja és jobban felszereli, mint a Cadillac, sok vásárlót el tud csábítani. A választás nem volt egyszerű, hiszen a piacon 3 nagy luxusgyártó szerepelt: a Cadillac, az Imperial és a Lincoln. Ez mai magyar viszonylatban a Mercedes – BMW –Audi hármasának felelne meg.

A fentebbi képen láthatod, hogy a kupé Le Baron tetején barna huzat van. Ez a trend az ’50-es években kezdődött a B-oszlopok elhagyásával, célja a kabriózás érzetének keltése volt. A ’60-as évek végére és a ’70-es évek elejére a trend kissé átalakult: a rögzített fém tetőre ponyvaszerű anyagot rögzítettek, ami szintén a kabriózás érzetét keltette – a kabriózás akkoriban nagy luxusnak számított, így ez a kis „illúzió” azt az érzést keltette, hogy a sofőr pénzes, megengedheti magának a lecsapható tetős luxusautót, ám lusta, és nem húzta le.

Lincoln Premiere, 1956

Ha már szót ejtettünk egy független gyártóról és a Chrysler cégcsoportról, utolsóként egy Fordot meg kell említenünk. A Lincoln a mai napig a Ford legdrágább márkája, kivétel az 1956 és 1959 közötti időszak, amikor a Continental mint önálló márka szerepelt a piacon.

1956-ban a Lincoln – Mercury frissítette modellkínálatát. Ebben az évben jelent meg a Lincoln Premiere is, ami 1960-ig az amerikai elnökről elnevezett márka legdrágább modellje volt. A korábbi elit modell, a Capri a második helyre csúszott vissza, illetve a Ford megszüntette a legolcsóbb típus, a Cosmopolitan forgalmazását.

1956 Lincoln Premiere, kék kabrió, elölnézet, jobbról
Az ’56-os Premiere és Capri modellek nem gyűrték le a Cadillac versenytársakat, de legalább megmentették a Lincolnt a csődtől. A képen: 1956 Lincoln Premeire kabrió

Bár az ’56-os Premiere típusok rengeteg alap és választható extrával érkeztek, motor és váltó terén csak egy lehetőség létezett. Ez egy 6029 köbcentis, V8-as erőforrás volt, ami 275 lóerő és 544 Nm nyomaték leadását tette lehetővé. Legnagyobb sebessége 184 km/h volt, és 10,4 másodperc alatt érte el a 100-as tempót, ami akkoriban nagyon gyorsnak számított.

Annak ellenére, hogy a Lincoln a Premiere-rel nagyot alkotott, a eladásai mégis alacsonyabbak voltak, mint a Cadillac mutatói. Az viszont nagy eredménynek számított, hogy a Ford luxusgyártója képes volt annyi Premiere-t és Caprit eladni, hogy megmentse a céget a csődtől!

Ha közelebbről is megnéznéd ezt a 6,0 literes autót, nézz bele az alábbi videóba, vagy olvasd el a róla szóló írásomat! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.

A fenti három típus mind nagyszerű luxusautó volt, ám egyiküknek sem sikerült legyűrni a General Motors legelitebb márkáját. Igaz, a cikksorozat 1. részében 6 autóról, ma pedig csak háromról írtam, de nem akartam olvashatatlan hosszúságúra venni. A folytatásban további elbukott Cadillac riválisokról olvashatsz majd.

Addig is, mit gondolsz, a három autó közül melyik jön be leginkább? Oszd meg velünk a véleményed, és nézd meg az alábbi galériát!