Egy hihetetlen szökés igaz története.
A Berlini fal kettészakított egy várost, egy országot, egy nemzetet. Családokat és barátokat választott el egymástól, az évtizedek alatt a megosztottság szimbólumává vált. De szerencsére voltak, akik ebbe nem tudtak belenyugodni. Klaus-Günter Jacobi, nyugatnémet állampolgár egyike volt azon bátraknak, akik szembeszálltak az elnyomással. Garázsában átalakított kis BMW Isettájával átszöktette barátját a szabadságba.
1963. május 23. van, egy nyomasztóan borús és esős este. Egy órás sor alakult ki a Checkpoint Charlie határátkelőnél, mert sokan szeretnének hazatérni nyugatra. A világ egyik legjobban őrzött határán senki nem közlekedhet csak úgy át egyik országból a másikba, mindenkit tüzetes átvizsgálnak. Egy óra várakozás után végre a kis Isetta is sorra kerül, titkos rekeszében azonban egy disszidenssel. A lebukás napokig tartó kínvallatást és a biztos börtönt jelenti mindenki számára.
Zordon tekintetű kelet-német határőrök először a sofőr papírjait ellenőrzik, majd tüzetesen átvizsgálják az autót is. Illegális határsértőket keresnek, még az apró autó motorterébe is bepillantanak. A határőrség kutyái ugatnak, az eső esik, az izgalom a tetőfokára hág. Minden egyes várakozással töltött másodperc egy örökkévalóságnak tűnik a vezetőnek, hát még a rekeszben elbújtatott potyautasnak, akit csak milliméterek választanak el a katonáktól. Mindenki visszatartja a lélegzetét.
1945-ben a második világháború lezárását követően Németországot felosztották egymást között a szövetséges nagyhatalmak, és az ország keleti fele a Szovjet Unió fennhatósága alá került. Berlin különleges helyzetben volt, mert területileg az ország keleti felén volt, de az ország fővárosaként közös ellenőrzés alá került, Sztálin átadta a város nyugati oldalának megszállási feladatait a nyugati szövetségeseinek.
Az NDK-ban kialakuló egyre rosszabb életkörülmények miatt azonban 1961-ig az ország 17 milliós lakosságából 2,6 millióan települtek át nyugatra az NSZK-ba. A helyzet tarthatatlanná vált, ezért a szovjet vezetés elrendelte a teljes határ lezárását és Nyugat-Berlin köré falat építettek. A határzár 1989-ig volt érvényben, a 268 megkísérelt szökés közül 125 végződött halállal. Németország újraegyesítése és a fal leomlása a hidegháború végének szimbólumává vált.
A kis BMW tulajdonosa, Klaus-Günter még a határzár felállítása előtt úgy döntött, hogy elhagyja Kelet-Berlint és nyugatra költözik. Barátja, Manfred Köster azonban a maradást választotta annak ellenére, hogy nem szimpatizált a szovjetek által diktált politikával. A sors azonban közbeszólt, 1962-ben Manfrédet beszervezte az államvédelmi hatóság, legfőbb feladatává a besúgás vált és behívták katonai szolgálatra is. Ez összeegyeztethetetlennek bizonyult elveivel, ezért ő is menni akart.
De a határ átlépése nyugatra többé nem volt lehetséges, csak a szökés jöhetett szóba, ami viszont nagyon kockázatos volt, mert a határőrség minden próbálkozást golyózáporral torolt meg. Ekkor eszébe jutott nyugaton élő barátja, Klaus, hátha tud segíteni rajta. A gond csak a kapcsolatfelvétel módja volt, akkor nem lehetett kapcsolatot létesíteni a nyugattal. A Nyugat-Berlinben élők szigorú ellenőrzések mellett azonban átléphették a határt, ez volt tehát az egyetlen rés a pajzson.
Manfred testvére Hans nyugati lakos volt, egyik alkalommal, amikor keleten járt látogatóban, Manfred elkérte az igazolványát, hogy egy éjszakára átmehessen nyugatra és értesíthesse barátját Klaust a disszidálási szándékáról. Váratlanul toppant be nála az éjszaka közepén, mégis sikerült megegyezniük a szökés részleteiben. Megbeszélték, hogy Klaus kis BMW Isettáját fogják használni a meneküléshez.
Igen ám, de a kis buborékautót jelentősen át kellett alakítani, ahhoz, hogy el lehessen rejteni benne egy megtermett felnőtt embert. Ez messze nem volt kis feladat az autó méretei miatt, de Jacobi, aki korábban autószerelőnek tanult, sikerrel vitte véghez a majdnem lehetetlent. A terv egyszerre volt őrült és zseniális, hiszen ki gyanakodna titkos rejtekhelyre egy ennyire apró autóban. Pont ettől működhetett az akció, de persze ebben akkor még senki sem lehetett biztos.
Csakhogy az átalakított autót Klaus nem vezethette, mert a Nyugat-Berlinbe emigráltakat nem ismerte el az NDK nyugati állampolgároknak, ő tehát nem léphette át a határt. Kellett tehát valaki, aki vállalja a hatalmas rizikóval járó feladatot. Az idő fogyott, de nem volt jelentkező. Aztán mindössze egy héttel a tervezett szökés előtt szerencsére mégis akadt valaki, aki átcsempészi Manfrédet a határon. A sofőr reggel átautózott keletre, majd találkozott Manfréddel és kimentek vidékre, mert a városban valaki biztosan kiszúrta volna, hogy mire készülnek.
Este a megbeszélt időben Klaus a határ nyugati oldalán idegesen várta barátait. Cigarettát cigaretta után szívott el, mert 23 óra 20 perc volt már és éjfélkor lezárják a határt. A kis BMW másfélórás késében volt. Vajon mi történhetett? Ki fogyott az üzemanyag? Lebuktak? Nehéz percek voltak ezek a szöktetésben résztvevők számára. Éjfél előtt aztán, mindössze 5 perccel a határzár előtt sikerült átkelni a határon, és az Isetta bágyadt fényszórója felsejlett az esős éjszakában immáron a nyugati oldalon. Manfred szabad emberré vált.
