Összeségében zsugorodott az európai autópiac, de néhány modell elképesztő eladási számokat produkált 2020-ban.
A koronavírus-járvány a gazdaság minden területén jelentős veszteségeket okozott, nem kímélte az autóipart sem. Az európai gyárak 2020-ban a termelés visszafogásával, ideiglenes leállásokkal reagáltak a helyzetre, de nem kellett hozzá túl sok idő, hogy többé-kevésbé visszaálljon a termelés.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a vártnál kisebb veszteségeket okozott az autógyártásnak a koronavírus, néhány típus eladása pedig egyenesen szárnyalt. A jelentősebb európai piacokon ráadásul a korábbi trendek sem változtak, sőt, talán erősödtek is: mintha csak egy mifelénk is ismert kampányszlogent követtek volna, a „Vegyél hazait!” úgy tűnik, az autóeladásoknál is működik, nem is kicsit.
A jelentősebb európai piacokon ezek a típusok voltak 2020-ban a legkelendőbbek a Best Selling Cars statisztikái alapján (eladási adatok szerint növekvő sorrendben):
Hollandia - Kia Niro: 11 880 darab
Hollandiában 2020-ban mintegy 20 százalékkal kevesebb új autót értékesítettek, mint 2019-ben. A 356 051 darab eladott új autó azért így sem rossz érték…
A hollandok valamiért a Kiát favorizálják, egy kivételével minden hónapban a teszten már nálunk is járt dél-koreai gyártó Niro modellje volt a legkeresettebb, 2020-ban összesen 11 880 darabot értékesítettek belőle. A Kia Niro mögött a Volkswagen elektromos autója, az ID.3 végzett, a dobogóra ezen kívül a koreai konszern másik tagjától érkező Hyundai Kona állhatott fel, maga mögé utasítva egy másik VW modellt, a Polót, valamint a Volvo XC40-et.
Svédország - Volvo S60/V60: 18 567 darab
A svédeknél először fordult elő, hogy a három legkeresettebb modell egyaránt Volvo volt. Úgy tűnik, hogy a svéd nemzeti öntudatot még az sem zavarta túlságosan, hogy a gyár ma a kínai Geely tulajdonában van, a legkeresettebb modelleket pedig még csak nem is Európában, hanem Dél-Karolinában gyártották…
A következő években a modelljeinél jelentős mennyiségű újrahasznosított műanyagot használó Volvo a 2020-ban összesen 291 664 darabos svédországi újautó-eladásokból jelentős szeletet harapott ki, közel minden ötödik eladott új autó a Volvo emblémáját viselte. A S60/V60 modell mellett jól fogyott az XC60 és XC40 is, mögöttük a Volkswagen Golf és a Passat végzett.
Lengyelország - Škoda Octavia: 18 667 darab
A lengyelek valamiért szeretik a Škodát, amely rendre jó eladási számokat produkál. Olyannyira, hogy miközben a teljes lengyel újautó-piac egésze 22,9 százalékkal csökkent tavaly 2019-hez képest, az Octaviák értékesítése az RS modelleket is számolva csak 8,4 százalékkal csökkent. A cseh gyártó mellett a Toyota kereskedői örülhettek, hiszen az eladási toplista második és harmadik helyén a Corolla és a Yaris végzett Lengyelországban. A márkákat tekintve a Volkswagen fért még fel a dobogóra lengyel testvéreinknél.
Spanyolország - Dacia Sandero: 24 035 darab
Valószínűleg nem sokan fogadtak volna nagy tételben tavaly év elején arra, hogy az év közben frissítést is kapó Sandero lesz a legkeresettebb új autó Spanyolországban, a román modell azonban simán magához ragadta a koronát a korábban érinthetetlennek hitt Seat Leontól. Utóbbi eladásai átlag felett csökkentek, közel 40 százalékkal kevesebbet értékesítettek a modellből, mint egy évvel korábban. Hiába, ahogy Matula bácsi mondta: egyszer mindenkinek lejár az ideje, a királyoké is.
Spanyolországban egyébként összesen mintegy harmadával zsugorodott az új autók piaca, a 32,3 százalékos csökkenésnek köszönhetően összesen 851 211 új autót regisztráltak tavaly. A Seat vigasztalódhat azzal, hogy a Leon gyengélkedése ellenére megtarthatta vezető helyét a márkák sorrendjében 8 százalékos piaci részarányt elérve, mögötte a VW végzett 7,8, valamint a Peugeot 7,7 százalékos piaci részesedéssel.
Egyesült Királyság - Ford Fiesta: 49 174 darab
Nem volt könnyű évük a briteknek, ez meglátszódott az autóeladásokon is: 2019-hez képes 29,4 százalékkal csökkent az új autók értékesítése 2020-ban, de még így is összesen 1 631 064 új autó talált gazdára az Egyesült Királyságban tavaly. A Ford a Fiestának, és az érkező limitált ST kivitelnek is köszönhetően továbbra is a legkeresettebb márka az eladások csökkenése ellenére is, mögötte két másik európai gyártó, a Volkswagen és a BMW végzett 2020-ban.
Törökország - Fiat Tipo/Egea: 90 631 darab
A török autópiac a tavalyi év nagy nyertese volt: a kialakult helyzet ellenére is bődületes növekedést produkáltak az újautó-eladások, a teljes török piac 61,3 százalékkal nőtt 2020-ban 2019-hez képest, összesen 772 788 új autót regisztráltak tavaly az országban. Ennek oka a korábbi gazdasági nehézségek enyhülése, a törökök a járvány ellenére – úgy tűnik – most látták elérkezettnek az időt, hogy a korábban elodázott autócseréket bepótolják.
Nem igazán panaszkodhat egyetlen márka sem, de azért a Fiat vezetőségének körében biztosan pukkantak a pezsgők, hiszen a piac teljes növekedéséhez képest is elképesztő bővülést produkáltak, eladásaik az egy évvel korábbihoz képest 80,1 százalékkal nőttek, így a márkák sorrendjében a Renault és Ford előtt végeztek. A tesztautóként nálunk is megfordult Tipo, vagy másik nevén Egea derekasan kivette a részét a sikerből, a több mint 90 ezer eladott darab finoman szólva is dicséretes…
Franciaország - Peugeot 208: 92 796 darab
A francia újautó-piac egésze negyedével zsugorodott tavaly, összesen 1 650 188 új autót regisztráltak az országban, ami 1975 óta a legkevesebb, így nagy örömre nem lehetett okuk sem a márkaképviseleteknek, sem a kereskedőknek. Egyedül az elektromos és hibrid járművek eladásai növekedtek, köszönhetően a kormányzati támogatásoknak, ezekből a modellekből összesen 350 ezer darabot értékesítettek, köztük akadt valószínűleg jónéhány a legkeresettebb modell, a 208-as Peugeot elektromos változatából is.
A Citroën az összpiaci csökkenéshez képest is gyengébben teljesített, így elveszítette vezető helyét, a legnépszerűbb márkának a Peugeot bizonyult Franciaországban 2020-ban – köszönhetően többek között a 208-as sikerének -, míg a dobogó harmadik helyére a harmadik francia gyártó, a Renault állhatott fel.
Olaszország - Fiat Panda: 110 465 darab
Az olaszok is leginkább csak azzal vigasztalódhatnak, hogy hazai modell végzett az élen: Itáliában az elmúlt öt év legrosszabb számait hozta az újautó-piac, összesen 1 393 556 új autót regisztráltak 2020-ban. A hibrid rendszerrel is elérhető Panda sikere már csak azért is lehet gyógyír, mert az olasz kisautóból egymagában közel annyit adtak el, mint a márkák sorában második helyezett Volkswagen összes modelljéből – bár valószínűleg a további visszaesések helyett egy erősebb idei év esetén talán még az sem bánnák az olaszok, ha nem a Fiat végez majd az élen.
Németország - Volkswagen Golf: 136 324 darab
Na jó, ez valószínűleg nem túl nagy meglepetés, ahogy az sem, hogy a márkák sorrendjében is a VW végzett az élen 2020-ban – is. A németeknél közel hárommillió új autót értékesítettek tavaly is (pontosabban 2 917 678-at), és nem csak a nyolcadik generációs Golf, hanem a wolfsburgiak másik két modellje, a Passat és a Tiguan is kelendőnek bizonyult, így a német autóeladási dobogóra csak a VW modelljei fértek fel.
+1 Magyarország – Suzuki Vitara 6882 darab
A magyar autópiac sem volt kivétel, 2020-ban csökkentek az eladások a DataHouse adatai szerint, igaz, európai viszonylatban azon piacok közé tartozik, amelyeknél nem érte el a 20 százalékot az értékesítések visszaesése, összesen 18,9 százalékkal csökkent az értékesített új járművek száma 2020-ban 2019-hez képest.
Az Esztergomban gyártott Vitara az ínségesebb időkben is jól teljesített, már-már olyan érzése van az embernek, hogy az első nálunk gyártott Swifthez hasonló mértékben határozza meg az utcaképet idehaza a japánok városi szabadidőjárműve. A Vitara népszerűsége a Suzuki első helyét is biztosította a márkák sorrendjében, a márka 11,55 százalékos részesedést ért el az új személyautók piacán tavaly, megelőzve a Toyotát és a Fordot. Talán sokak számára meglepő, hogy a VW itthon nem tudott nagyon labdába rúgni, a fentieken kívül a Dacia és a konszerntárs Škoda is megelőzte őket, a TOP10-be még a Fiat, a Kia, az Opel és a Renault fért be.