Az elmúlt évtizedek során számtalan olyan gyártó húzta le a rolót, melyek modelljei sokban hozzájárultak az autózás mai formájának kialakulásához. Ma négy ilyen európai vasat mutatok be neked!
A kriptaszökevények legutóbbi részében négy olyan autóról olvashattál, melyek saját korukban kiváló vasaknak számítottak. Ma további négy ilyen járművet mutatok be neked, melyeket a múlt században Nyugat-Európában és a Vasfüggöny mögött szereltek. De nézzük is, mely típusok kerültek bele a mai toplistába!
Wartburg 311, 1956–1965
Miután a szovjetek elfoglalták Németország keleti részét, a lefoglalt BMW-gyárban megkezdték a szocialista személyautók gyártását. Ezeket a modelleket EMW márkanév alatt termelték, és valójában átcímkézett BMW-k voltak. Ez persze szemet szúrt a bajor gyártónak, így az NSZK perre ment az NDK-val.
A keleti németek elveszítették a pert, s arra jutottak, hogy az EMW-t Wartburgra nevezik át. Emellett felhagytak a BMW-k koppintásával, s 1956-ban bemutatták első teljesen önállóan tervezett modelljüket, a 311-es „Púpos Wartburgot”.
A 311-eseket egészen 1965-ig gyártották. Utódjául a cég a 312-eseket választotta meg, amik megjelenésre egyeztek őseikkel, ám műszakilag közelebb álltak a 353 kockákhoz. A hivatalos utód a 353-as lett, mely a magyar vidéki utcakép egyik nélkülözhetetlen részét képezte.
A 311-esek amúgy egy kétütemű, soros 3 hengeres erőforrást kaptak. A Púpos Varesz 37 lóerő és 81 Nm nyomaték leadására volt képes, ami már a feljavított változat volt, mivel ’62 előtt csak 30 lovas változatok léteztek.
Ha részletesebben is érdekel a 311-es története, olvasd el a róla szóló írásomat, vagy less bele az alábbi videóba! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Borgward Isabella, 1954–1962
Megjelenése idején az Isabella hatalmas visszhangot keltett. A már ponton karosszériával tervezett német autó bár jócskán drágább volt a Ford és Opel modelljeinél, ám legfőbb riválisánál, a 180-as Mercinél (W120/W121) jelentősen olcsóbb volt. Ezek hallatán talán nem is meglepő, hogy a korabeli kritikusok visszajelzései kifejezette pozitívak voltak.
A termelés elején pár probléma mégis felmerült, de a Borgward ezeket gyorsan ki is javította. A kezdeti nehézségek rontották az autó eladásait, de így is szép számban vették őket. 1962-ig több mint 202 ezer Isabella hagyta el a gyártósort, ami az 1950-es évek európai viszonyaihoz képest szép eredmény. A német kisasszony népszerűségén sokat lendített, hogy hidraulikus kuplungot kapott, ráadásul a váltót szinkronizálták, míg az extrák között a szivargyújtó és az óra is szerepelt.
A Ponton Merci riválisa egy 1493 köbcentis, 4 hengeres motort kapott, ami 60 lovasra sikeredett. Ez 130 km/órás csúcssebességet tett ehetővé, ám a TS sportmodellek ennél erősebbek, 74 lóerősek voltak. Az izmosabb kivitelek 150 km/órával, vagy hússzal többel hasítottak.
Ha részletesebben is érdekel a német kisasszony, nézd meg a kapcsolódó videót! Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Wolseley Hornet, 1961-1969
A Wolseley egy angol gyártó volt, ami egykor Angliában még luxusautókat gyártott, majd rövidesen áttért a népautók termelésére – akárcsak a Vauxhall is. A BMC-ben, vagyis British Motors Corporations kötelékében töltött ideje alatt a pénzesebb középosztályt célozta meg.
Ha úgy érzed, hogy a fenti képen látható autó ismerős, az nem véletlen! a Hornetek a klasszikus MINI modellek átdolgozott, konzervatívabb változatai voltak, melyek Mr. Bean verdájánál elitebb modellek voltak. Ez alakult így, mert a megjelenése idején a MINI nem hogy ikon nem volt, sőt, egyenesen polgárpukkasztó megjelenésűnek számított.
A BMC a Hornettel próbálta növelni az eladásit. Egy hagyományos, a luxusautók orrszerkezetén megjelenő hűtőmaszkot kapott, ráadásul az ajtók zsanérjait is elrejtették és faberakásos műszerfallal látták el. Ezeken felül a Hornet fenekét „szedánosították”, mivel akkoriban a limuzinok számítottak előkelő személyautóknak.
A „lódarázs” a MINI erőforrását örökölte. Eredetileg ez is az „A” sorozatú, 848 köbcentis motort kapta meg, de ezt idővel 998 köbcentisre növelték. Ez annyit tett, hogy teljesítményük 34-ről 38 lóerőre bővült. Ha megtetszett az angol potrohos, nézz bele az alábbi videóba, vagy olvasd el a kapcsolódó írásomat!
Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
Isotta Fraschini Tipo 8A, 1924–1931
A mai lista utolsó tagjához ugorjunk vissza még pár évtizedet. A Ferrari megjelenése előtt is léteztek szuperautók Olaszországban, ám azok nem mindig sportos kupék voltak. Közéjük tartozott például az 1924-től szerelt Isotta Fraschini is, melynek „8A” típusa egy soros 8 hengeres motort kapott.
A Topi 8A az olasz luxus netovábbját jelentette. I8-as erőforrása 7370 köbcentivel dolgozott, melyhez egy 3 sebességes manuális váltó csatlakozott. Az extrák listáján bármi szerepelhetett, mivel a Nyolcaskát az autózás abban az időszakában gyártották, mikor a megrendelő egy pucér alvázat vehetett csak át, s azt követően egy karosszériákat építő műhely öltöztette fel a géptestet. Nem túlzás, az ilyen műhelyekben illesztették a felépítményt az alvázra, és húzták be az üléseket is!
Az autó teljesítményét illetően pontos adatokat nem találtam, de állítólag 110 és 120 lóerő között teljesített. Plusz érdekesség, hogy a gyártó a 150 km/órás sebességet garantálta, de ez persze a kiviteltől is függött. Egy 6 személyes limuzint például nehezebb gyorsítani, mint mondjuk egy kétszemélyes kabriót, mivel a tető nélküli kivitelben akkori is kevesebb anyag van!
Ha megtetszett az autó, less bele a róla szóló cikkembe, vagy nézd meg a lentebbi videót, amiben egy 1929-es példányt mutatnak be!
Amennyiben a videó nem indulna el, ezen a linken tekintheted meg.
A fenti négy autó saját korában mind különleges gépezetnek számított. Mit gondolsz, neked melyik jön be a leginkább? Oszd meg velünk a véleményed, és nézz bele az alábbi galériába!
