2020. augusztus 01. | 08:50

Sok éven át a Bel Air modellek jelentették a Chevrolet palettájának csúcsát. Ma bemutatok neked pár korai szériát, amik megalapozták az amerikai ikon történetét!

Az elmúlt évtizedek során a General Motors, így vele a Chevrolet is számos olyan autót mutatott be, amik nagy hatással voltak az amerikai autózás fejlődésére. Ilyen például az Impala, vagy a farmotoros Corvair, ami a Stingray alapjait adta, sőt, a legendás 1957-es Bel Air is, ami már saját korában is az USA egyik legtipikusabb jelképe volt.

Ma ez utóbbi széria korai modelljeiről lesz szó, amik megalapozták az autó típusfejlődését. Az első generációs Bel Airek 1950-ben jelentek meg, melyeket a korszak egyik neves formatervezője, Harley Earl vázolt fel. Az új széria modelljeinek nevével is Earl állt elő. Bel Air, vagyis „jó levegő” a kaliforniai Los Angeles egyik kerületének neve, melyhez a General Motors főtervezőjének sok emléke fűződött.

A Chevrolet Bel Air 1. generációjának modelljeiről a róluk szóló TOP típustörténet c. cikkben olvashattál. A Bel Airek pályafutása a Styleline szériával kezdődött, melyek 2 ajtós hardtop, vagyis B-oszlop nélküli kupé kivitelei kapták meg ezt a nevet. A „jó levegő” csak 1953-ban vált önálló típussá, és a General Motors 1980-ig gyártotta. Az előző Bel Aires cikk példányai az ’54-es modellek voltak, így ma az ’55-ös változatokkal folytatom. De még mielőtt nekivágnék, hallgasd meg a TOP CATS Baby Doll c. számát, hogy teljesen át tudj szellemülni!

Chevrolet Bel Air, 1955

Ahogy az 1950-től 1954-ig szerelt Bel Airekről szóló cikkemben már írtam, az ’53-as és ’54-es modellek egy egész bizarr megjelenést kaptak, hogy átmenetet képezzenek a Jet-korszak hajnalán, s annak csúcspontján tervezett modellek között.

Az ’55-ös Chevy modellek már letisztultabb, laposabb, elnyújtott, szélesebb géptestet kaptak, amik az ’50-es évek végi amerikai autógyártás legfőbb jellegzetességei voltak. Emellett ’55-től már a Bel Air limuzinokat is lehetett B-oszlop nélküli „hardtop” kivitelben rendelni, ami akkoriban nagyon trendi formatervi megoldásnak számított.

Ahogy akkoriban ez megszokott volt, a múlt század közepén a jenki gyártók modellévenként változtattak palettájuk megjelenésén. Ennek oka, hogy a háború alatt Amerikában leállt a személyautók gyártása, ráadásul a lakosságnak volt annyi félretett pénze, hogy új autót vásárolhasson.

Erre Harley Earl, a GM formatervezési részlegének vezetője figyelt fel, aki azzal a tervvel állt elő, hogy bár az egyes modellévek gyártónkénti modelljei legyenek egymás klónjai, azok évente essenek át egy ráncfelvarráson. Akkoriban a modellév és márka töltötte be a társadalom egészének szánt „státusz szerepet”, míg a típus már csak a szűk baráti körben volt érdemleges. Earl elmélete sikeresnek bizonyult, mivel az ’50-es évek második felében egy autó átlagosan 2 évet (!) töltött egy tulajnál!

Az 1955-ös Bel Air egy teljesen új autó volt. A 2. generáció első tagja már élénk, kéttónusú festést kapott, ráadásul oldalára krómozott díszléceket illesztettek, melyek még álló helyzetben is dinamikus megjelenést kölcsönöztek az autónak.

Erre a modellévre már természetessé váltak az első és hátsó panoráma szélvédők, melyek nagyon jó kilátást biztosítottak, ám egy borulásos balesetkor a B-oszlop hiányával vegyítve halálos kombót alkottak. Az extrák listáján szerelt például az anyós oldali visszapillantó, a 2 sebességes Powerglide automata váltó, a fehérfalú gumik és a krómküllős felnik. Érdemeskörbe járni egy ilyen kupét, nézz is bele az alábbi videóba!

Az 1955-ös Bel Airek 10 féle motor és váltó kombinációban voltak rendelhetőek – ez azért nem kevés egyetlen modellhez! A választék leggyengébb tagja egy 3859 köbcentis, sorhatos erőforrást kapott, amit egy 3 fokozatú kézi kormányváltóval párosítottak. 123 lóerő és 281 Nm nyomaték leadására volt képes, ami 145 km/órás csúcssebességet és 15 másodperces 100-as gyorsulást tett lehetővé.

A kínálat legizmosabb modelljei, a „265 V-8 Plus-Power overdrive”-ok már egy 4344 köbcentis V8-assal dolgoztak, amik 180 lóerő (134,5 kW) és 353 Nm leadására voltak képesek. Ők már a 170 km/órás sebességet is elérték, ráadásul csak 9,7 másodpercbe telt a 100-as gyorsulás, ami brutálisan jónak számított a középkategóriás autók között. Ezek a modellek egy 4 sebességes, szabadon futó kézi váltót kaptak, viszont egy 2 sebességes Powerglide automatával is rendelhetőek voltak, bár azok teljesítménye némileg kevesebb volt.

Chevrolet Bel Air Townsman & Nomad, 1955

Mivel a Bel Air a köztudatban, mint sportos kupé és kabrió él a leginkább, úgy érzem, szót kell ejtenem a Townsmanről és Nomadról is, hiszen az 1950-es évektől a ’70-es évek végéig a kombik az amerikai kertvárosok nélkülözhetetlen utcaképét alkották.

A Townsman, magyarul mondhatni „városlakó, városi ember” még 1953-ban, a 210-es Chevy modellek kombi változataként jelent meg, ám 1955-től a luxus Bel Air puttonyos változataiként érvényesült. Műszaki adataik megegyeztek a Bel Air további kiviteleivel, így azok váltó- és motorkombinációiban is részesültek.

A Townsmaneket is a General Motors "A" platformjára építették, és 6 személyes kivitelben voltak elérhetőek. Az esetükben viszont a B-oszlopot nem hagyták el, mivel az nagyon legyengítette volna a géptest merevségét. Az alapmodellek soros 6 hengeres erőforrást kaptak, a V8-as választható extra volt. A General Motors legolcsóbb márkája a Townsman típusjelölést egészen 1972-ig használta.

De milyen is testközelből egy uszonyos kombi? Nézd csak meg közelebbről!

A másik kombi, amit nem hagyhatunk szó nélkül, az a 3 ajtós Nomad. A név elsőként ’54-ben bukkant fel a General Motors azévi Motorama kiállításán, mint tanulmányautó. Meglepő módon a típust a rákövetkező évben gyártásba állították, és sokak szerint ez a vagány puttonyos volt a világ első sportkombija.

A Nomad jellegzetessége, hogy a megszokott 5 ajtó helyett csak hármat kapott, ráadásul a B-oszlopot nem hogy elhagyták, sőt, kihangsúlyozták és megerősítették. Cserébe a hátsó szélvédő mellől megspórolták a C-oszlopot, így kiváló kilátást biztosított, ráadásul nagyon menő részletnek számított. Azért ne essünk túlzásokba, ez a hátsó panoráma szélvédő tényleg jól néz ki, de a Studebaker már 1947-ben, vagyis jó 8 évvel előbb előállt ezzel az ötlettel a Champion Starlight Coupé modellek esetén.

Mindenesetre kukkolj bele az alábbi videóba, Neked is le fog esni az állad!

Motor és váltó terén a Nomad kínálata egyezett a Townsman, így a többi Bel Air választékával, ám csak kevés megrendelés érkezett belőlük, így ma már igazán különleges gyűjtői daraboknak számítanak. A Nomadokat 1958-ig gyártották 3 ajtós kivitelben, ám ’59-től már csak 5 ajtós kombiként voltak kaphatóak. Én ezt például személy szerint sajnálom, mivel ettől (is) volt olyan különleges.

Chevrolet Bel Air, 1956

Ahogy ez akkoriban természetes is volt, az új modellévben új formatervet kellett bemutatni. Miután 1955. szeptember – októberében az amerikai közönség megismerkedhetett az ’56-os Bel Airrel, hatalmas volt rá a kereslet. Egy igazán sikeres autóról beszélünk, ám a Chrysler vele egy kategóriába eső modellje, az ’56-os Plymouth Belvedere eladások terén a Bel Airt és Ford Fairlane-t is jelentősen túlszárnyalta.

Az ’56-os Bel Airek bár megjelenés szempontjából szinte teljesen újak voltak, műszaki részleteik egyeztek előző évi társaikéval. Ezeken az autókon a hűtőmaszk kiszélesedett, az oldalra illesztett üstökös motívumok hosszabbak és karcsúbbak lettek, ráadásul az uszonyokat átdolgozták.

Ez utóbbihoz kapcsolódik a szerintem legvagányabb részlete is, vagyis a tanksapka elrejtése, amit a bal hátsó uszonyba rejtettek, s a lámpák lehajtásával lehetett hozzáférni. Ezt a megoldást több márka is alkalmazta, többek között az 1958-as Oldsmobile Super 88 és 89-eken, gúnynevükön „Króm-mobile”-okon is így oldották meg.

Ezek a Bel Airek felszereltség és extrák terén egyeztek az előző évi modellekkel, ám erőforrás terén történt némi változás. Bár továbbra is az ’55-ben szerelt motorokat illesztették az autókba, azokból sikerült egy kis plusz teljesítményt kicsikarni. A legerősebb „jó levegő” szedánok egy 4344 ccm-es V8-at kaptak, ami 225 LE (168 kW) és 366 Nm leadására voltak képesek.

Ehhez az erőforráshoz egy 3 sebességes kézi kormányváltót és egy 2 torkú porlasztót illesztettek, melyek közös munkája egy 182 km/órás csúcssebességet és 9,0 mp-es 100-as gyorsulást tett lehetővé.

Mindez annyit jelentett, hogy a mérnökök egy év alatt plusz 45 lóerőt, 13 Nm nyomatékot és egy 12 km/órával nagyobb csúcssebességet tudtak kisajtolni ugyanabból a motorból, míg 0,7 másodpercet lefaragtak a 100-as sprintből – ez azért elég szép eredmény!

A Chevy ’56-ban is megpróbálta népszerűsíteni az újdonságnak számító 3 ajtós sportos kombit, ám ebben az évben sem érték el a kívánt mennyiséget. Ahogy korábban, most is a megszokott Bel Air alapfelszereltséggel és opcionális extrákkal ajánlották. Ez ugyanúgy igaz az 5 ajtós Townsmanekre, ám ott az eladások elérték a kitűzött célokat.

Chevrolet Bel Air, 1957

A lista következő tagjához érkezve végre 1957-et írunk, ami talán a Bel Airek legkülönlegesebb éve volt. Az ezévi formatervvel készített modellek már saját korukban is igazi jelképeknek számítottak, amik hivalkodva dicsekedtek az USA előrehaladó autóipari fejlődésével és az ország szabadságával.

Az ’57-es modellek már a kiteljesedő Jet-korszak formatervi elemeit hordozták. Orrszerkezetén megfigyelhetőek az úgynevezett „dagmar ütközők”, amelyek a rakéta, repülő, vagy űrhajó formájú ütközőbabák köznyelvben használt megnevezéseik voltak – ennek az elemnek a leghíresebb hordozói amúgy a korbeli Cadillac modellek voltak. Emellett a másik nagyobb újítás, hogy a géptetőre 2 lándzsa formájú díszt illesztettek, illetve az első lámpák „csuklyás borítást” kaptak.

Továbbá egy elnyújtott, hátrafelé szélesedő díszlécet kapott, ami az amerikai autózás legismertebb uszonyában végződött. E három esztétikai megoldás együttes optikai illúziója az autót hosszabbnak, alacsonyabbnak és szélesebbnek tüntette fel, ráadásul állóhelyben is dinamikusak voltak, a mozgás érzetét keltették. A töretlen vonalvezetés érdekében az ezévi modelleken is a tanksapkát a bal hátsó uszonyban rejtették el.

Az ’57-es Chevy Bel Aireket a 4 fajta váltó mellett négyféle erőforrással lehetett rendelni. A leggyengébb egy soros elrendezésű, 3859 köbcentis, 6 hengeres kivitel volt, ami 285 Nm-nyi nyomaték és 140 lóerő leadására volt képes. 13,5 másodperc alatt gyorsult állóhelyből 100 km/órára, melyhez egy 15,6 literes 100 kilométerenkénti fogyasztás társult. Legnagyobb sebessége 151 km/h volt.

A legcombosabb variáns egy 4638 köbcentis (283 köbhüvelykes), 393 Nm-es V8-as motor volt, ami 283 lóerő leadását tette lehetővé. A 211 kW-os motort a Corvette Ramjet injektorával szerelték, ami egy elképesztő, 8,2 másodperces 0-ról 100 km/órás gyorsulást és egy 193 km-es óránkénti sebességet tett lehetővé. Azért halkan hozzáteszem, hogy az izomautók megjelenése előtt miden olyan autó (kiviteltől függetlenül, tehát kombikról is szó eshet), ami 10,0 – 11,0 mp alatt, vagy gyorsabban futotta a 100-at, valóságos izomautónak számított!

Ha részletesebben is érdekel ez a dupla lándzsás uszonyos, olvasd el a róla szóló cikkemet, vagy nézd meg az alábbi videót!

Az ’58-as modellév sok változást hozott a Chevy életébe. Ekkor jelent meg az Impala, mint a Bel Air legjobban felszerelt változata, ráadásul ez utóbbi a következő modellévben önálló típussá vált, s átvette a Bel Air márkán belüli első helyét.

Ez lehet, hogy furcsa, de az USA-ban bevett szokás volt, hogy egy felszereltségi szintről neveznek el egy új modellt. Így volt ez a Bel Airrel is, ami a Styleline hardtop kupé kiviteleként kezdte pályafutását, majd ’53-ban önálló modellé vált. Hasonló volt a helyzet a testvér Pontiac esetében is, ahol a Catalina kifejezés a Chieftain és Star Chief modellek egyik felszereltségi szintjét jelölte, majd 1959-től már, mint Pontiac Catalina szerepelt a General Motors kínálatában.

A Chevy Bel Airek 2. generációja, vagyis az 1955 és 1957 között gyártott modellek saját korukban és kategóriájukban mind nagyszerű autók voltak, melyek nem csak a fanatikusokat és gyűjtőket, de egy autókkal szemben közömbös delikvenst is elkápráztatnak.

Mit gondolsz, szerinted a fenti lista tagjai közül melyik a legszebb, legvagányabb évjárat? Neked a hagyományos kupé, limuzin és kabrió modellek jönnek be, vagy inkább a 3 és 5 ajtós kombik felé kacsintgatsz? Oszd meg velünk a véleményed, és less bele az alábbi galériába!