2018. október 23. | 07:00

1956. október 23-a után rengetegen hagyták el Magyarországot, ha ismét menni kéne, mi ezekkel mennénk

Október 23-a alkalmából itt a szerkesztőségben eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen autót választanánk, ha emigrálásra kerülne sor. Az alaphelyzet, hogy emigrálni kell, és bármilyen autót választhatunk ennek kivitelezésére. A diskurálás során felmerült sokféle autó, sokféle indoklással, ezeket szedtem egy csokorba neked.

Robi – FIAT Multipla

Robi kollégánknak eléggé sajátos a humora. Ezt jól mutatja a választott autó is. Indoklása arra, hogy miért a FIAT Multiplával emigrálna, nagyon egyszerű. „Sok benne a hely és a kutya nem gondolná erről az autóról, hogy éppen emigrálásban sántikálok.” A Multiplát 1998-tól gyártották, világszinten 2010-ig tartották a modellt, de Kínában még 2013-ig kihúzta ez a végtelenül ronda autó. Legnagyobb elérhető motoropciója egy 1,9 literes dízel volt, amely 120 kőkemény lóerőt birtokolt.

Márk – Ssangyong REXTON

Márk már egy fokkal reálisabban döntött, hiszen ha fognia kellene minden cuccát és útnak indulni, akkor egy Ssangyong REXTON mellett tenné le voksát. Döntését azzal indokolta, hogy a REXTON-ban rengeteg hely van, és a koreai gyártó autói mindig is a tartósságukról voltak híresek. Nem elhanyagolható az sem, hogy a REXTON valódi terepképességekkel van megáldva, nem csak egy emelt hasmagasságú bódé, mint az SUV-k többsége.

A REXTON-t 2001-től kezdődően gyártják, és a mai napig a piacon megtalálható modell. A REXTON jelenleg is futó új generációjának legnagyobb motoropciója egy 2,0 literes turbós, benzines sornégyes, 181 ló erejével.

Adri – Mazda 6 Skyactiv

Mivel nem a zombi apokalipszist vettük példának, hanem egy emigrálást, az én választottam egy Mazda 6 Skyactiv lenne, ha a zombik elől menekülnék, egy Toyota HILUX-ra bíznám magam. Na de most nem erről van szó. Nemrégiben került a kezeim közé az új 6-os. Sajnos rettentően szerelmes lettem belé, így egyértelműnek tűnik, hogy egy ilyennel hagynám el az országot. Túl sok cuccom és gyerekeim nincsenek, a nyulam pedig jól elférne mellettem az anyóson. A jelenleg futó Mazda 6 legnagyobb választható motor opciója egy 2,5 literes benzines, sornégyes szív. Nálam a 2,2 literes dízel változat volt, és bár nem vagyok dízeles gyerek, sírva szálltam ki, mikor vissza kellett adjam a gépet!

Matyi – Ford Galaxy

Matyi talán a legjózanabb gondolkodású autóőrült a csapatban, nem lepődtem meg, mikor a Ford Galaxyt választotta. Indoklása, hogy Ford az aztán van mindenhol a világon, így nem lenne gond alkatrészt beszerezni. Másrészről a Galaxy sem kis darab járgány, így akár az egész család átvészelhet benne több napot is akár. Akkor is, ha plafonig van pakolva a hátsó rész! A Ford Galaxyt 1995-től napjainkig tartja a gyártó, legnagyobb választható motoropciója egy 2,0 literes turbós dízel, amely 210 lóerős teljesítménnyel dolgozik.

Imelda – Dodge RAM 1500

Imelda, aki még nálam is ropibb, egy egészen tekintélyt parancsoló járgányra tette le szavazatát. Ha menekülnie kellene az országból, egy RAM 1500-assal tenné azt. Egyértelmű, hogy Imelda a zombikkal is számol, nem csak az emigrálással. A böhöm Dodgeról nem is nagyon kell megmagyarázni, miért igazi túlélő és menekülő autó. A RAM legnagyobb választható motoropciója egy 5,9 literes V8-as, amely 230 lóerőt birtokol. Nekem kicsit karcsúnak tűnik egy közel 6000 köbcentis motorból, de a nyakam rá, hogy ez nem a vége. Kíváncsian várom a 2019-es modellt!

Tomi – Chevrolet Avalanche

Ismét egy jól megtermett pickup. Tomi méreteihez azonban abszolút jól illő, és logikus döntés, hogyha menni kell, egy ilyennel menne. Remek tereptulajdonságokkal és rengeteg térrel operál az Avalanche, csak a fogyasztása késztet sikítófrászra. Nem beszélve arról, hogy az autóba 144 liter üzemanyagot lehet tankolni, ami egy átlag magyar embernek azért elég meredek. A Chevrolet óriás 2001-től 2013-ig volt gyártásban. A motorháztető alatt egy 8,1 literes benzines motor retyeg, amely 329 lóerős teljesítménnyel bír.

Bálint – Ssangyong Rodius

Bálint első gondolata is az volt, hogy elég hely legyen az autóban. A Rodius egy fokkal utcaibb autó forma, mint a Rexton, de még így is egy piszok nagy kocsiról beszélek, melyben ha a helyzet úgy hozza, akár aludni is lehet. A rodius 2004-től kezdve egészen máig gyártásban lévő modell. Európában a Ssangyong még csak most hódítja el saját területét a szegmensen belül, de véleményem szerint lassan jobban beleépül a köztudatba, hiszen ára alacsonyabb, mint kategóriabeli társainak.

Zsolti – Suzuki Vitara

A magyar ember kedvenc igáslova a Vitara. Hetek óta teszteljük a kollégákkal, hogy lelkes V-betűzgetésre visszaintenek-e a Vitara sofőrök az úton, de nekem az a gyanúm, hogy nem a Miatából kellene próbálkoznom! Bár a kollégák sem jártak eddig sikerrel... A Vitara 1988-tól kezdve népszerű kisterepjárgány. Az új verzió azonban sokat veszített már off-roados jellegéből, és a népszerű SUV kategóriába lépett inkább át. A legnagyobb motor, amivel megveheted, egy 1,6 literes VVT, 120 lóerővel. Egyértelmű, hogy Zsolti a gazdaságosságot és a teret vette első szempontnak az emigráláshoz.

Alex – Mercedes S-Osztály

Alex belecsapott a lecsóba és egy S-osztály gyomrában hagyná el az országot. Sajnos praktikumra való indoklást nem kaptam, csupán annyit, hogy „mert ez egy S-osztály”. Nos, ha minden kötél szakad és eladod az S-osztályt, külföldön ideig-óráig elkarcolgatsz azért belőle! Szóval végülis, lehetne jó emigrálós autó, hiszen ha megszorulsz, megoldás, ha megválsz tőle. Az új S-osztályt 4,0 literes motorral és 469 lóerős teljesítménnyel tudod megvásárolni.

Gergő – Jamie Oliver-féle Land Rover

Úgy tűnik, Gergő mindig csak a hasára gondol, még akkor is, ha emigrálni kell. Az ő választottja egy olyan Land Rover lenne, ami pontosan úgy van átalakítva, mint Jamie Oliveré, aki történetesen mobil konyhát készíttetett a gépből. A Land Rover csomagteréből egy komplett konyhapult varázsolható elő, az automata váltó mellett pedig egy kenyérpirító is helyet kapott. Többek között. Nos, túl sok holmit Gergő nem tudna magával vinni ebben a járgányban, de a tűzhely gondok tuti mindig meg lennének oldva.

Balázs - Ford F150

Balázs választottja is egy brutálisan nagy járgány. Nem tudom, mi ütött a kollégákba. Én ha emigrálnék, terveznék lakni is valahol egy autón kívül, de úgy veszem észre, az emigrálást ők összekötötték a világvége hangulattal és a terepautókra szavaztak főleg. Így tett Balázs is, aki egy Ford F150-et választott. Mostanra az F széria 13. generációjánál tart a gyártó, a legújabb szörnyeteg 450 ló erejét birtokolja, amelyet egy 3,5 literes motor szolgáltat.

Gábor – Toyota Land Cruiser

Gábor a Land Cruiser több évtizedes megbízhatóságára és eszméletlen tartósságára játszott. Nem is csoda, egy Toyota sosem rossz választás, legyen szó egy Aygóról vagy akár a lehető legnagyobb terepjárójukról. Ha zombizni mennék, én is a HILUX-ra építeném fel a rakétavetőt meg a sniper állást! A legújabb Toyota Land Cruiser egy 2,8 literes dízel hajtotta modell, amely 177 lóerős teljesítményt hordoz. Ez sem egy erőgép, de nem is arról szól

.

Zoli – Honda CR-V

Zoli elsőkörben azonnal rávágta, hogy azzal, amije van, egy Suzuki Ignissel. De aztán jobban végiggondolta a dolgot, és ha már választani lehet… akkor egy Honda CR-V-vel indulna neki a nagyvilágnak. Ismét egy nagytestű gép, mindenki a kényelemre hajt. Klasszikus városi crossover, igazából utazni talán a legkényelmesebb. Az emelt hasmagasságú gép legnagyobb választható motorja egy 2,4 literes benzines, ami 4 kerékmeghajtáshoz csatlakozik egy AWD automata váltón keresztül, 184 paci erejét zabolázva.

Sanyi - F40 Ferrari

Sanyink és az ő életszerű elképzelései :D Sándor kollégánk egy F40 Ferrarival indulna útnak, ha emigrálni kényszerülne. Gondolom, ő is úgy volt vele, hogy lényegében a kocsiba invesztált pénzét viszi tovább, a többi meg mindegy. „Maj ha baj lösz eladóm he!” alapon igazából mindegy is. Az említett Ferrari F40 paripában egy 2,9 literes V8 dolgozik, amely összesen 478 lóerős teljesítménnyel bír. Az árát nem írom le, még véletlenül sem. Mint bármely Ferrari ára, ezé is felháborító!

Norbi – Toyota Proace Verso

Norbi a következőket nyilatkozta:

"Ha olyan gáz volna a helyzet, hogy menekülőre kellene fognom és elhagyni az országot, akkor én mindenképp nagy autót választanék, amiben az egész család elfér. Nem kellene terepes, mindenen áthajtó gépnek lennie, mert nem Afrikába vagy kelet felé venném az irányt, és bízom abban is, hogy nem a zöldhatáron kellene átmenni, árkon-bokron áthajtva.

Szóval, legyen nagy, férjen el benne legalább hét személy – nem baj, ha még több – és legyen hely a csomagoknak, hogy legyen miből újrakezdeni az életünket. Fontos, hogy megbízható legyen, amivel nincs sok gond és nem rohad le útközben. Erre nekem a Toyota PROACE VERSO lenne most a legalkalmasabb, abból is egy hosszabb, 8 személyes változat. Ha tehetném, a 150 lovas dízel motort választanám hozzá, mert az éppen elég egy ekkora kasztnihoz, miközben csak kicsivel eszik 5 liter fölött.

Valószínűleg a hatsebességes automata váltót kérném hozzá, mert akkor a feleségemet is rá tudnám venni, hogy vezesse. Jó pont az is, hogy a PROACE, bár jól néz ki, nem igazán feltűnő, nem rí le róla, hogy 11-12 millió forint közötti áron kínálják, mert valószínűleg nem szerencsés, ha egy menekülő az autójával villog. Ha pedig tovább kell menekülni, netán repülővel, szerintem könnyen és jó áron eladható."

Nos, ezek lennének az autók, amivel az Alapjárat szerkesztősége elhagyná az országot. Te mibe ülnél be, ha menni kéne?