A határidő közeledtével egyre nagyobb bizonytalanság kezdi övezni az emissziómentes autózás jövőjét. A legfrissebb információk szerint az EU legnagyobb politikai pártja már amellett lobbizik, hogy mégse vezesse be az Unió a belső égésű motoros autók tiltását.
Megmutatta a BKK a még idén érkező legújabb járműveinek készültségi fokát. A spanyol CAF gyárában készült fotókon az új, alacsonypadlós villamosok váza látszik, szeptember végére azonban már az első példányok is forgalomba állnak fővárosunkban.
Adott Újbudán egy régóta egy helyben álló, láthatóan működésképtelen autó, amely elkezdte szúrni a helyiek szemét. A kialakult lincshangulat és feljelentések ellenére nem kapott bírságot a tulaj, de még csak el sem szállították a kocsit, ezért.
Budapest belvárosa, és azon belül az éjszakai élet volt az egyenruhások célkeresztjében január 19-én. Közel ezer embert és négyszáz járművet ellenőriztek. Mutatjuk, hányan és miért akadtak fenn.
Rövid idő leforgása alatt tucatjával kaptak defektet ma reggel az M1-es autópályán Tata térségében a pórul járt autósok, mire sikerült kezelni a baj forrását.
Próbakörre vitte az eladó autóját, de nem tért vissza vele a vevőjelölt 2024. január 22-én este. Rövid ideig élvezhette kapását, mert a rendőrök hamar megtalálták, és végül kiderült, hogy több dolog miatt is felelnie kell.
Már zajlik a próbaüzem és a műszaki átadás, így hamarosan új szakasz nyílik meg a közlekedők előtt az M6-os autópályán. Ez főként a turistáknak lenne hasznos, ám még hiányzik a kirakós egy darabja.
Az F1-es versenyhétvégéken eredetileg 1000 lóerős teljesítménynél is erősebb V6-os turbó került a 911-es hátuljába, de nem a mostani, hanem a 40 évvel ezelőtti korszakból. Így muzsikál az utcán.
A Tesla, a Volvo és a Suzuki nem sokkal egymás után jelentették be, hogy a Vörös-tengeren tapasztalható veszélyes helyzet miatt nem jut el hozzájuk minden fontos alkatrész, így kénytelenek leállni bizonyos időre, most az egyikük már újra is indult.