A Lamborghini Diablo több mint 10 verzióval örvendeztette a nagyérdeműt, a jellegzetes sárga szín és a bitang motorok legendássá tették az olasz ördögöt
A szélesített konceptváltozat megnyitja a lehetőséget az új felfüggesztés és fékek terén, nagyot javítva ezzel az autó irányíthatóságán és kanyarsebességén
A McLarennek rengeteg tapasztalata gyűlt össze a Formula E-ből, így tudják, milyen előnyeik származnának egy elektromos sportautóból és hasznosítanák ezeket
Érdekelnek a tuning autók? Lóerő hiányban szenvedsz? Vagy csak szimplán megnéznéd, meddig lehet ültetni autót? A Tuning Power facebook-oldalt neked találták ki!
Az új Lamborghini SUV-ból plug-in hibrid verzió is készül majd. Egy évvel a standard verzió után lehet majd kapni, de várhatóan hosszú várólista lesz az új Urusra.
A japán autógyártás fénykorát a 90-es évek közepétől a 2000-es évek közepéig élte. Ekkor égtek a legjobban a bizonyítási vágytól, hogy autóik nem csak unalmas hétköznapi eszközök, hanem igenis komolyan kell venni őket a sport és élményautózás terén is az egész világon.
Tobias Moers, az AMG főnöke állítja, exluzív marad a Mercedes-AMG, annak ellenére, hogy csak tavaly, 2016-ban 98,235 darab autót értékesítettek és 2017-re is kétszámjegyű bővülést tervez
A Peugeot 505 egy jól variálható autó volt, tartóssága és megbízhatósága miatt versenypályán és terepen egyaránt alkalmazható változatok is készültek belőle
A múlt hét pénteki hackertámadás elérte az autógyártókat is, a Nissan és a Renault angliai gyárai különösen megszenvedték az esete, óvintézkedéseket is tettek
A bajor márka új videójában felvázolta, miket és mikor akar elérni, hogy az ötödik szintű, a teljes önvezetés megvalósulhasson, eddig a második szinten járnak
Sütkérezz a Velencei-tó partján autókat csodálva, vagy ámulj az Opelek között! Íme néhány autós találkozó, ahová a családdal is nyugodt szívvel kilátogathatsz!
Az új Ford Mondeo nem töri meg a hagyományt, kiváló flotta autó, ami a hétköznapokban is jó társ lehet. Aki ismeri az elődöket, biztosan nem fog benne csalódni.
Enzo Ferrari 1929-ben alapította meg autógyárát, ami mára a világ egyik legmeghatározóbb brandje lett. Az évek során számos autót adtak ki, amelyek meghatározóak lettek az autóiparban és a populáris kultúrában.
Nemcsak a dash cam az egyetlen újítás az Audi részéről, a feledékeny vásárlóknak ezentúl a „find my car” funkció is elérhető lesz, amely lokalizálja az autót
Fennállása óta sikert sikerre halmoz a Range Rover Evoque, a kritikusok mellett a vásárlók is szeretik, új réteget sikerült vele megszólítania a márkának
Az egyedileg átalakított Toyota Land Speed Cruiser tartja a jelenlegi világrekordot, mint a világ leggyorsabb SUV-ja, miután meghajtották a Mojave-sivatagban
Bár egyáltalán nem mondható öregnek a típus, hiszen alig több mint másfél éve mutatták be nálunk, a faceliftes változatát már elkezdték tesztelni a bajorok